A BMW debreceni gyára már majdnem úgy néz ki, mint a látványterveken – drónfotókkal

 

Debrecen – Fél év sincs már a próbagyártásig. A BMW Group Gyár Debrecen jelenleg több mint hatvan pozícióra várja a jelentkezőket.

Elképesztő ütemben halad a BMW debreceni gyárának építése az Északnyugati Gazdasági Övezetben. A BMW Group Gyár Debrecen Facebook-oldalán most közölt légifelvételek már nagyon hasonlítanak azokhoz a látványtervekhez, melyeket 2022 nyarán adott ki a vállalat.

Debrecenben a BMW Group egy teljes értékű autógyárat épít fel, présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal, valamint az elektromos hajtáshoz szükséges akkumulátorcellák összeszerelését házon belül lehetővé tevő, egyedi akkumulátor-összeszerelő üzemmel. A Debrecen északnyugati térségében, több mint 400 hektárnyi területen elterülő üzem a vállalatcsoport első olyan egysége, amelyet már a tervezés első fázisától teljes egészében az iFACTORY koncepció mentén fejlesztettek, a hatékony, környezetbarát és digitalizált gyártás jegyében.

A BMW Group Gyár Debrecen a tervek szerint 2025-ben kezdi meg a termelést, több mint ezerötszáz munkavállalóval, egyben ekkor gördül le a gyártósorról a Debrecenben debütáló, tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse első modellje is.

Az első próbagyártásra már 2024 szeptemberében sor kerül.

Az aktuálisan nyitott álláshelyek folyamatosan frissített listája és a jelentkezési felület a https://www.bmwgroup.jobs/hu/hu.html oldalon érhető el. A cég közlése szerint dolgozóik száma már meghaladja az ezret. Jelenleg több mint hatvan pozícióra várják a jelentkezőket.

– Kiemelt pozícióink, ahova több munkatársat is keresünk az elektromos karbantartó és műszakvezető munkakörök, ahova lehetőleg iparági, de minimum termelési tapasztalattal várjuk a jelentkezéseket. A termelési területek mellett a legkülönbözőbb munkakörökbe várjuk új kollégáinkat, így akár SAP szakértő, többféle logisztikai pozíció, de HR és pénzügyi nyitott lehetőségeink is vannak – nyilatkozta nemrégiben a Dehirnek Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs vezetője.

Nemrégiben azt is közölték, hogy kiválasztották a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programjának újabb száz diákját, valamint azt is, hogy építenek egy óriási napelemparkot is.

„Ilyen még nem volt, egy ekkora nagy méretű napelempark a vállalat életében is újdonság. A napelemekkel a szükséges energia egyharmadát tudjuk előállítani, a többit pedig tanúsított forrásokból szerezzük be, ügyelve rá, hogy az energiafelhasználásunk a lehető legzöldebb legyen”

– fogalmazott Hans-Peter Kemser gyárigazgató.

A BMW márciusban egy olyan Neue Klasse-modellt mutatott be, amit Debrecenben gyártanak majd. A BMW Vision Neue Klasse X tanulmányautó első ízben enged betekintést a Neue Klasse modellgeneráció SAV karosszériaváltozatába.

A debreceni BMW-gyárban egyre több egységet adnak át. A Képzési Központ után nemrégiben a munkatársak beköltözhettek a Kommunikációs Központba is, ahol megnyílt az étterem is, és már a végleges helyére költözött az Egészségügyi Központ is. Az üzemnek helyet adó gazdasági övezetben már építkeznek a BMW beszállítói, így az EVE, a Schedl és a ZF Group is, mely cégek már toborozzák a munkatársakat is.

Az ipari parkban a tervek szerint egy 258 férőhelyes kamionparkolót is kialakítanak saját vámudvarral, melynek a tervezőjét nemrégiben választották ki, s ami a város összes ipari parkját kiszolgálná. A beruházás célja, hogy a kamionforgalom ne a városi úthálózatot terhelje.

FORRÁS:DEHIR.HU