Tűzoltóságot kaphat a két nagy debreceni ipari park, lesz laktanya a BMW-nél és a CATL-nél is

A debreceni közgyűlés ülésén közmeghallgatást is tartottak a tűzoltóság beszámolójával kapcsolatban. Ezen többen tettek fel kérdést.

Csütörtöki ülésén elfogadta a Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2023-as évéről szóló beszámolót a városi közgyűlés. A parancsnokság, valamint a Hajdúszoboszlói és Nyíradonyi Katasztrófavédelmi Őrsök 36 település és 2500 négyzetkilométer őrei.

A beszámolóból kiderült, hogy a vonulásaik száma 2023-ban 2022-höz képest 10 százalékkal nőtt. Bár a tűzesetek számában a 2022-es évhez képest jelentős, 25 százalékos csökkenés történt, a beavatkozást igénylő műszaki mentések számában közel 50 százalékos növekedés volt tapasztalható, ami az elmúlt év viharos időjárására vezethető vissza.

A szélsőséges időjárás több alkalommal is elérte a működési területüket, komoly többletmunkát eredményezve a beavatkozó állomány számára. Ezek az esetek jellemzően fakidőlés, faágleszakadás, épületek, tetőszerkezetek rongálódása, sérülése, valamint csapadékvíz felgyülemlése voltak. Azt is írják, hogy az elmúlt időszakban Debrecen Polgármesteri Hivatalának Zöldterületi Osztályával és a parkfenntartó vállalkozásokkal együttműködve gyorsabbá vált a közösségi közlekedési útvonalak felszabadítása.

A Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területén 2023-ban, összesen 3531 vonulást kellett indítani, melyből 1233 tűzesethez, 2298 műszaki mentéshez történt.

Az 1233 jelzett tűzesetből is csak 435 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.

99 esetben már a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet, 659 esetben téves jelzés miatt vonultak a tűzoltók, 20 esetben pedig szándékosan megtévesztő jelzés miatt. 20 esetben meg már eloltották a tüzet, a tűzoltók csak biztonságból vonultak ki a helyszínre.

A beszámolóban az olvasható, hogy „az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedett a modern, beépített automatikus tűzjelző és/vagy tűzoltó rendszerrel ellátott létesítmények száma, így ezzel arányosan növekedett is a téves jelzések száma.”

Tavaly a tűzoltóság azt közölte, egy vonulás költsége 30 ezer forinttól akár 200 ezer forintig terjedhet, azaz a felesleges vonulások több tízmillió forintba kerülnek.

Nagy Imre, a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetője azt emelte ki, hogy

Debrecenben tavaly halálos tűz nem történt, s 45 embert mentettek meg.

Lakásra használt ingatlanban 218-szor oltottak a szakemberek, 35 esetben panelépületben. Azt is megjegyzik, hogy a társasházi tüzeknél a bajbajutott lakók ideiglenes elhelyezése és ellátása érdekében jelentős szerepet vállalt a Debreceni Karitatív Testület.

Nagy Imre ezredes arról is beszélt, hogy Debrecen fejlődése rendkívül gyors ütemben zajlik, amit a Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon is szorosan figyelemmel kell kísérni.

Az új ipari, logisztikai, kereskedelmi és kulturális létesítmények a tűzoltási, műszaki mentési feladatrendszer szempontjából újabb kihívásokat, megoldandó feladatokat eredményeznek.

A parancsnokság ennek a bővülő feladatrendszernek a sikeres ellátása érdekében komoly erőfeszítéseket tett 2023-ban is. Soron kívül helyismereti foglalkozást szerveztek a működési területen épülő, illetve átadott új létesítmények területén, példaképp Egyetem Tower, Csokonai Nemzeti Színház és a BMW beruházás területe. A helyismereti foglalkozások célja, hogy a készenléti tűzoltó állomány megismerje az adott létesítmény sajátosságait, különös tekintettel a tűzoltási és műszaki mentési feladatok végrehajtása szempontjából lényeges dolgokra. Ilyenek például a megközelítési útvonalak, ki- és bejáratok, az alkalmazott technológia sajátosságai, esetleges jellemző veszélyforrások, mentési lehetőségek és a mentést, tűzoltást nehezítő körülmények. Ezen ismeretek birtokában a tűzoltói beavatkozás lényegesen gyorsabb és hatékonyabb lesz az adott létesítményben.

Az is szerepel a beszámolóban, hogy nagy hangsúlyt fektettek a személyi állomány fejlesztésére, továbbképzésére. A gépjárművezetői állomány utánpótlása érdekében több kollégájuk végezte el a gépjárművezető szakmai képzést, 2023 decemberében jelentős tűzoltás technikai eszközfejlesztés történt a debreceni tűzoltóságon, mivel egy MAN Heros Aquaman TLF 4000 típusú gépjárműfecskendőt vettek át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Az új jármű automata váltóval és modernebb eszközökkel rendelkezik.

Papp László polgármester azt emelte ki, hogy a beszámolóból is látszik, hogy a katasztrófavédelem el tudja látni a feladatát. Mint mondta, az önkormányzat és a katasztrófavédelem között kiváló az együttműködés, anyagi forrásokkal is támogatták az eszközbeszerzéseiket. Hozzátette, látni, hogy a tűzoltóság felkészült a Debrecen fejlődéséhez kapcsolódó feladatokra.

A Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője, Vaszkó Imre a bővülő feladatkörök kapcsán az iránt érdeklődött, hogy bővült-e a létszám a debreceni parancsnokságon, illetve a jövőben lehet-e erre számítani.

Nagy Imre elmondta, hogy

a nagy új gyáraknak saját tűzoltósága lesz, ahogy arra már van példa a városban. Ezek költségeit a cégek viselik. Az is terv, hogy a két nagy debreceni ipari parkban is kialakítsanak egy-egy kisebb tűzoltóságot, melyek állománya magasabb szintű helyismerettel rendelkezne,

velük kiegészülve avatkozhatnak be egy-egy tűzesetnél a város tűzoltói. Az ezredes arról is beszélt, hogy szervezetfejlesztést terveznek, de ehhez központi döntésre van szükség.

Az MSZP-s Madarasi István az eszközállomány fejlesztéseinek lehetőségeire kérdezett rá. Papp László polgármester elmondta, ebben a város is segíti a tűzoltóságot, ugyanakkor a debreceni az egyik legnagyobb parancsnokság az országban, fejlett eszközállománnyal. Nagy Imre tűzoltó ezredes arról beszélt, számos új eszközt szereztek be idén is, részben a város támogatásával, emellett az önkéntes tűzoltók és mentők is sokat fejlődtek technikailag. Az ipari tűzbiztonság kapcsán pedig a gazdasági szereplőkkel, gyárak tulajdonosaival vásároltatják meg az adott üzemekben szükséges eszközöket.

Illés-Rácz Mariann, a Civil Fórum Debrecen Egyesület önkormányzati képviselője azt kérdezte, hogy a Déli Gazdasági Övezetben felépülő akkumulátorgyárban ki fogja eloltani az esetlegesen keletkező tüzet, mikor avatkozik be a városi tűzoltóság, s mikor, ki értesíti a lakosságot a tűzről, az esetleges szennyező anyagok levegőbe jutásáról.

Nagy Imre elmondta, erről szabályzatok rendelkeznek. Lehetnek olyan kisebb tűzesetek, melyeket az adott gyári tűzoltók eloltanak, hiszen nekik a gyárterületen lesz a laktanyájuk, nagyobb eseménynél persze a városi tűzoltók is segíthetnek. A tűzjelző rendszer a gyári tűzoltóság mellett egyidejűleg a városi parancsnokságnak is adnak jelzést, melyre ők is el fognak indulni, s a helyszínen derül ki, hogy a városi állománynak be kell-e segíteni. A lakosság tájékoztatásáról is tájékoztatási tervek rendelkeznek. A polgármester ezt azzal egészítette ki, hogy minden városban működik egy helyi védelmi bizottság, emellett ha bármilyen külső szennyezés történik, akkor a hamarosan felálló Környezeti Ellenőrző Rendszer jelezni fogja azt. Papp László hozzátette, az eszközbeszerzési közbeszerzés sikeres volt, hamarosan érkeznek az eszközök, konténerek.

Papp Viktor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője felszólalása elején köszönetét fejezte ki a debreceni tűzoltóknak. Kiemelte, hogy a katasztrófavédelem nagy hangsúlyt fektet az edukációra, melynek eredménye is van, hiszen kevesebb tűzeset történt.

Civilek is kérdezhettek

A napirend tárgyalását közmeghallgatás keretében tartották meg, így civileknek, a város polgárainak is volt lehetőségük hozzászólni, kérdést feltenni. Körülbelül harmincan-negyvenen jelentek meg.

Egy hölgy, aki nem volt hajlandó bemutatkozni, külföldi akkumulátorgyár-tüzek kapcsán abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy az akkumulátorüzemekben keletkezett tüzek során nagyon nagy mennyiségű mérgező füst kerül a levegőbe. Azt kérdezte, tájékoztatták-e a tűzoltókat arról, milyen egészségügyi kockázattal jár, ha egy ilyen tűznél avatkoznak be. Attól tart, hogy a lakosság elől is eltitkolják majd a tűzeseteket. Azt is kérdezte, miért nincs még tűzoltóság az akkumulátorgyárban.

Nagy Imre ezredes úgy felelt, a kollégái mindig arra készülnek, hogy ismeretlen helyen, ismeretlen anyagok környezetében kell beavatkozniuk, tisztában vannak azzal, hogy a munkájuknak milyen veszélyei vannak. Vannak erre szolgáló védőfelszereléseik, hiszen most is működnek olyan üzemek a városban, melyek veszélyes anyagokat tárolnak. Kiemelte, ő és a családja is itt él, s mindent meg fognak tenni, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban legyen a városban. Hozzátette, az akkumulátorgyár még meg sem épült, az engedélyezési folyamatok során lehet kialakítani a tűzoltóságot is.

Papp László polgármester azt mondta, nagyon szigorú lesz az engedélyezési folyamat, ráadásul a CATL módosította is a környezethasználati engedély kérelmét, mely szerint kevesebb káros anyagot bocsát majd ki. Papp László reagált azokra az aggályokra is, hogy a repülőtér működését s biztonságát is befolyásolhatja a gyár. Mint mondta, a le- és felszállási útvonalakba nem esik a Déli Gazdasági Övezet, így ez a veszély nem áll fenn. Hozzátette, komoly egészségügyi fejlesztések is várhatók a városban, a Környezeti Ellenőrző Rendszerbe pedig civil kontrollt is bevonnak.

Pintye Andrea azt kérdezte, hogyan bővült az új feladatokkal a személyi állomány. Nagy Imre azt mondta, létszámbővítés nem történt, mivel a gyárak még nem indultak el. A létszámbővítést az üzemi tűzoltóságokkal szeretnék elérni. Papp László hozzátette, a BMW-nél, ahol hamarosan indul a gyártás, már működik a létesítményi tűzoltóság.  Mint kiderült, hogy ha a katasztrófavédelem előírja egy üzemnek, hogy létesítményi tűzoltóságot kell felállítaniuk, azt meg kell tenniük a gyár elindítása előtt. Ezt folyamatosan felül is vizsgálják, s ha bővítést írnak elő, azt is meg kell tenniük.

Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület elnöke azt mondta, elismert szervezetként kérik és kérték a felvételüket a Környezeti Ellenőrző Rendszer bizottságába. Ők úgy látják, a Környezeti Ellenőrző Rendszer eszközbeszerzése alapján, hogy azok az eszközök nem tudnak majd minden releváns kibocsátott anyagot mérni. Érdeklődött az iránt is, hogy a jelenlegi jogszabályok alkalmasak-e az akkumulátorgyárakban esetlegesen kialakuló veszélyhelyzetek elhárításának szabályozására. Kérdezett arról is, hogy tudomásuk szerint a földterületek, melyeken a gyárak vannak, kínai tulajdonban vannak: milyen engedéllyel jutnak majd oda be a tűzoltók.

Papp László polgármester azt mondta, a Környezeti Ellenőrző Rendszer monitoring bizottságát még nem állították fel, a kontrollt a Debreceni Egyetem szakemberei bízzák majd, ebbe vonhatnak bele civileket. Mint mondta, nekik nagyon fontos, hogy olyan civileket vonjanak be, akik szakértelemmel tudják értelmezni az adatokat. Ezzel kapcsolatban felajánlotta, hogy egyeztetne a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület képviselőivel, bár a korábbi hasonló felajánlását visszautasították.

Balázs Ákos környezetvédelmi ügyekért is felelős alpolgármester arról beszélt, hogy a Környezeti Ellenőrző Rendszer előkészítésében a Debreceni Egyetem szakembereivel dolgoztak együtt, professzorok ajánlották, hogy milyen eszközöket szerezzenek be, figyelembe véve az esetleges lakossági aggályokat is.

Nagy Imre ezredes úgy ítéli meg, hogy az a jogszabályhalmaz mindenben megfelel az európai uniós előírásoknak, sőt, egyes szabályok szigorúbbak is. Nemrégiben megjelent egy tűzvédelmi szakiránymutatás is az akkumulátorgyártás kapcsán, ezt szakemberek folyamatosan felülvizsgálják, s ha van egy technológiai változás, aktualizálják. Nagy Imre elmondta azt is, hogy olyan oltótakarókat és oltólándzsákat is beszereztek, melyek akkumulátortüzek oltására is használhatók. Elmondta azonban azt is, hogy a veszélyes üzemekben az automata tűzoltásokra helyezik a hangsúlyt, nem elsősorban a tűzoltói beavatkozásra. Ha szükség lesz még ilyen eszközökre, azt a gyárüzemeltetőkkel kívánják megvásároltatni. Reagált arra is, hogy a katasztrófavédelem joghatóság, minden területre be tud menni, akár a rendőrség segítségével. Mint mondta, 28 éve, mióta tűzoltó, nem fordult elő olyan, hogy valahová ne tudtak volna bemenni ellenőrizni vagy beavatkozni.

Lukács Zsolt a Fidesz változó álláspontjával szembesítette Papp Lászlót, a nagy gyárak betelepítését és a kínai együttműködéseket hozta fel példaképp. Emellett szerinte a magyar államigazgatás „folyamatosan rohad”, így azt iránt érdeklődött, a polgármester biztos-e abban, hogy tudják majd kezelni az akkumulátorgyárak miatti veszélyhelyzeteket.

Papp László úgy felelt, ő a saját szavaiért és ígéreteiért felel, s ő mindig is azt hangsúlyozta, a város gazdaságát meg kell erősíteni. Érti az aggályokat, s igyekeznek ezekre válaszokat is adni, de nem mondott mást 10 éve sem, mint most a gazdaságfejlesztés kapcsán. Mint mondta, 10 év alatt megháromszorozódott a város bevétele az iparűzési adóból, így egyre több pénzt tudnak szánni Debrecen polgárainak javára. Azt is hozzátette, ennél nagyobb iparfejlesztésben már nem gondolkodik. Azt is hozzátette, szerinte nem volt helyes és nem helyes most sem, „ha valaki a külföldi tőke beáramlását ördögtől valónak tekinti”. A polgármester azt is mondta, az államigazgatás színvonala mindig lehet magasabb, de ő a debreceni kormányhivatal szakembereinek a munkáját ismeri, s nagyon szigorú engedélyezési eljárásokat folytatnak le a debreceni beruházások során. Nagy Imréhez hasonlóan ő is azt mondta, itt él a városban, nem akarhat rosszat a gyermekeinek sem, s hisz a hatóságokban.

Pintye Andrea azt kérdezte, hogy valódi az-e az információ, hogy akkumulátortüzet nem lehet eloltani. Nagy Imre ezredes azt felelte, tudja, hogy a közösségi médiában vannak ilyen videók, de ezek megtévesztők,

el lehet oltani az akkumulátort.

Ráadásul nagyon sok cég fejleszt erre eszközöket, így egyre több megoldás van erre.

Varga Attila, a Párbeszéd – Zöldek párt elnökségi tagja szerint ma Magyarországon a kormányhivatalok nem állnak a helyzet magaslatán, erre számos példa van Gödön. Úgy véli, teljesen más eset, amikor egy elektromos autó gyullad ki, mint amikor egy raktárnyi akkumulátort kell eloltani.

Papp László azt mondta, Debrecenben összetett a rendszer. A gyárak és a kormányhivatalok mellett a Környezeti Ellenőrző Rendszer is monitoringozzák az üzemek tevékenységét. Nagy Imre azt tette hozzá, a belső képzésekkel felkészülnek az új technológiák okozta kihívásokra. Mint mondta, az elektromos autókban is ugyanaz az akkumulátor működik, mint amit a gyárakban tárolnak majd. Kiemelte, a megelőzés nagyon fontos, így a gyárakban úgy tárolják a cellákat, hogy ne terjedhessen át a teljes készletre egy esetleges tűz.

A névtelenségét kérő hölgy kérésére az ezredes azt mondta, amennyiben speciális oltóanyagra van szükség egy gyár tevékenységéhez, azt a gyáraknak kell megvásárolnia, s azt a helyszínen tárolják majd, nagyobb telephelyen általában több helyen is. A szankciókra vonatkozó kérdésre pedig az volt a válasz, hogy ha hiányosságot tapasztalnak, hatékonyabb, ha azt mondják, felfüggesztik a gazdasági tevékenységét a gyárnak, amíg nem orvosolják a hiányosságot.

Egy kérdésre az is elhangzott, hogy készülőben van egy jogszabály, mely az NMP nevű oldószer kibocsátási határértékét még alacsonyabb szintre, 1 milligramm/köbméteres szintre csökkenti. A CATL engedélye a három pontforrás egyikén már erre szól, a másikon 2, a harmadikon 1,21 a határérték. Amennyiben ezt a jogszabályt elfogadják, várhatóan egy átmeneti időszak után a CATL-nek is tovább kell csökkentenie a határértéket.

A tűzoltósági beszámolót 22 igen szavazattal, 2 tartózkodással fogadta el a közgyűlés.

 

FORRÁS: DEHIR.HU