Az Energiaügyi Minisztérium (EM) legfrissebb, pénteki Facebook-bejegyzésében közölte, hogy novemberben eddig 270 pályázat érkezett az elektromobilitást támogató programjukra, szemben az előző havi 173 kérelemmel. Az októberi kevesebb mint 200 helyett novemberben már 285 elektromos járműre nyújtottak be támogatási igényt.
Novemberben az előző négy héthez képest másfélszeresére emelkedett az igényelt támogatási összeg, valamint a benyújtott kérelmek és a tervezett járművásárlások száma is. Az október végén módosított részvételi feltételek hatása azonnal érzékelhető volt a fokozódó pályázói érdeklődésben.
Az új könnyítéseknek köszönhetően immár a 2022-ben alapított vállalkozások is jogosultak támogatásra, bevételi korlátozás nélkül, még akkor is, ha korábbi pályázatukat visszavonták.
A minisztérium bejegyzése szerint az igényelt támogatások összege novemberben már meghaladta az 1,1 milliárd forintot.A tárca emlékeztetett, hogy a vállalkozások február óta igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást elektromos személyautók, teherautók vagy kisbuszok beszerzésére. A 30 milliárd forintos program keretében egy jármű megvásárlásához az akkumulátor kapacitásától függően akár 2,8-4 millió forintos támogatást is biztosítanak.
A program jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy 2024-ben Magyarországon a leginkább klímabarát közúti járművek közül minden negyedik munkába álljon. Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az eddig benyújtott pályázatok már a teljes keretösszeg közel kétharmadát lefedik.
A támogatási döntések alapján több mint 3400 vállalkozás részesülhet összesen mintegy 16 milliárd forint támogatásban, és közel ezer nyertes pályázónak már megítéltek és kifizettek közel 3,9 milliárd forintot. A program 2025 tavaszáig ösztönzi a vállalkozásokat arra, hogy környezetbarát módon korszerűsítsék járműflottáikat.
A minisztérium emlékeztetett, hogy a kormány két program keretében összesen közel 60 milliárd forinttal támogatja az elektromobilitás terjedését. Novemberben indult egy 28 milliárd forintos pályázati program, amely a vidéki töltőhálózat hiányosságainak megszüntetését célozza. A támogatás révén a következő években több mint 100 új töltőállomás épülhet az ország különböző pontjain.
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint a kezdeményezés közelebb hozza az országos lefedettséget, és az eddig ellátatlan területeken is kényelmesebbé és vonzóbbá teszi a tiszta, csendes zöldautók használatát.
FORRÁS:E-CARS.HU