Az utóbbi hetekben négyszázzal nőtt a létszám a BMW debreceni gyárában.
Bjørn Nyland sok-sok másik elektromos autó után az év autójának és az év elektromos autójának is megválasztott BMW iX3-ast tette ki az 1000 kilométeres autópálya-tesztjének.

Az elmúlt hetekben roadshow keretében mutatkozott be hazánkban a BMW iX3
Ahogy a BMW Blog megjegyzi, a szakértő ezeken a teszteken mindent rögzít egy nyilvános Google-táblázatban, amely az elektromos autós világban afféle referencia-dokumentummá vált.
A BMW iX3 8 óra 55 perc alatt végzett, ami a legjobb eredmény, amit elektromos SUV-ok között.
Felülmúlja a Mercedes EQS 450+-t és az új Mercedes CLA-t is, amelyeket melegebb időben teszteltek.
Az iX3 körülményei kemények voltak. A hőmérséklet fagypont körül volt, ami szinte bünteti az akkumulátor hatótávját. A tesztautó 21 colos kerekeken érkezett a 20-asok helyett, ami csökkenti a WLTP hatótávot. Nyland szerint a hideg önmagában 5-10 percet vett el a végső időből. Ha a tesztet két számjegyű hőmérsékleten futtatnák, az iX3 valószínűleg bekerülne az örökranglista top háromba, valahova a Tesla Model S Long Range közelébe.
A szakértő szerint az Ix3-as sikerének a titka a nagy akkumulátor, a gyors töltés és olyan hatékonyság, ami autópályán, nagy tempónál is megmarad. A legtöbb EV ezek közül egyben vagy kettőben jó, az iX3 mindháromban az.
Mindemellett 469 lóerővel és elegendő hellyel rendelkezik az utasok kényelmes szállításához.. Nyland ehhez tért vissza újra és újra, hogy semmilyen kompromisszumot nem kellett kötni a Debrecenben gyártott autónál.
Emlékezetes, hogy az iX3 korábban teljesített egy másik fajta 1000 kilométeres futást is. Takarékos használattal egyetlen töltéssel eljutott a BMW debreceni gyárától Münchenig. Az iX3-as garantált hatótávolsága egyébként 800 kilométer, de ezen a teszten 1000-et is ki tudtak belőle préselni.
A BMW iX3 már egész Európában túlszárnyalja a hagyományos BMW X3 eladásait. Németországban ez az előzés már tavaly novemberben megtörtént, de áprilisra ez már egész Európára igaz lett.
„Az új BMW iX3 modellt rendkívül intenzív ügyfélérdeklődés övezi. A modellre érkező, Európában leadott több mint 50 ezer új megrendelés a legmagasabb várakozásainkat is felülmúlta. Ügyfeleink több mint minden második új BMW X3 modellt tisztán elektromos meghajtással rendelnek meg”
– mondta a napokban Jochen Goller, a BMW AG igazgatótanácsának ügyfélélmény, márka és értékesítésért felelős tagja.
„A BMW iX3 iránt mutatkozó rendkívül intenzív ügyfélérdeklődés a Neue Klasse modellgenerációval elért hatalmas technológiai ugrást igazolja. A generáció második képviselőjeként nemrégiben bemutatott BMW i3 kapcsán is kiemelkedően pozitív visszajelzéseket kapunk” – tette hozzá.
A HR Portal és az Opten céginformációs szolgáltató közös jelentése alapján a debreceni BMW-gyárban dolgozók száma 4437-re bővült, ugyanakkor a toborzás tovább folytatódik.
a debreceni üzembe jelenleg 31 pozícióra várják a jelentkezőket.
Keresnek többek között csoportvezetőket és specialistákat több üzemegységbe, karbantartókat, termelési munkatársakat, autószerelőket, de foglalkozás-egészségügyi szakorvost is.