A polgármester szerint az csak egy félrevezetése az embereknek, hogy majd jön egy olyan politikai hatalom, ami ezeket a gyárakat be fogja zárni. Normális körülmények között, minden környezeti károsító hatás nélkül tudnak működni az akkuüzemek a világ más pontjain.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a városvezetés egyeztetést kezdeményezett a CATL, a Semcorp és az EcoPro vezetőivel a gyáraknál tapasztalt hiányosságok miatt. Papp László a Médiacentrum Debrecen HírPONT című műsorában úgy fogalmazott: mindennek a gazdaság az alapja, de ez nem írja felül azt, hogy környezetvédelmi szempontból is mindennek tökéletesnek kell lennie.

Debrecen gazdasága nyitott egy olyan irányba, ami a járműipar egy új ágazatát jelenti, az elektromobilitást.
– Amikor igent mondtunk a BMW debreceni beruházására, akkor pontosan nem tudtuk még, az elektromobilitás milyen gyorsan fog beépülni a mindennapokba – mondta a polgármester.
Papp László kiemelte, annak, hogy Európában minden harmadik eladott elektromos autó debreceni BMW, van egy olyan következménye, hogy az energiatárolókat, akkumulátorokat gyártó cégek is ebben az ipari környezetben helyezkednek el.
– Azért kezdeményeztem találkozót a gyárak vezetőivel, mert az elmúlt hetekben több hír és információ jelent meg a médiában – nem minden esetben a valóságnak megfelelően –, hogy hatósági eljárások indultak.
A városvezető világossá tette a helyi akkumulátoripari cégek vezetői számára, hogy egyetlen út van Debrecenben, ha működni akarnak és együttműködni akarnak a várossal: az, hogy betartják a szabályokat betűre pontosan
– hangsúlyozta Papp László, hozzátéve, ha ezt nem teszik meg, nem lesz együttműködés a várossal, ami a cégek további aktivitása szempontjából kulcsfontosságú körülmény, mert a város nélkül nem tudnak előre lépni.
A Tisza Párt képviselőjelöltje, Tárkányi Zsolt az egyeztetés hírére úgy reagált: „Hogyha itt vannak már ezek a gyárak, akkor az első és a legfontosabb, mindenféle további fejlesztésük, bővítésük, engedélyeztetésük az csakis transzparensen, a debreceniek bevonásával mehet.” De a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom kampányának is központi témája az akkumulátorgyárak helyzete.

Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy a kampányban ilyen hangsúlyos szerepe lett ezeknek az üzemeknek, Papp László elmondta, ő ebben él 3 éve. Úgy véli, a témára nagyon sokan felcsatlakoztak politikailag, de míg más országokban Lengyelországtól Németországon át az Egyesült Államokig léteznek ugyanilyen üzemek, sehol nem kíséri olyan hisztéria a létrejöttüket, mint hazánkban.
– Polgármesterként magam is érzékelem, hogy az emberek számára ez egy fontos és érzékeny téma. Ezek a gyárak mindenképpen a legmodernebb technológiát testesítik meg. Normális körülmények között, minden környezeti károsító hatás nélkül tudnak működni a világ más pontjain – fogalmazott.
Hozzátette, járt Németországban az ottani CATL-üzemben, ahol nem tapasztalt semmilyen káros hatást. Úgy látja, itthon azonban nagy harc folyik abban a tekintetben, hogy a hatóságok milyen aktivitást végeznek, mennyire hitelesek az általuk végzett vizsgálatok.
– A hatósági tevékenység demoralizálása, egyfajta leértékelése zajlik az elmúlt években, ami nagyon veszélyes.
A hatóságok emberekből állnak, ők végzik a munkát és megélik ezeket a folyamatokat. Mindegy, hogy ki van kormányon, de azt a látszatot kelteni, hogy majd bezárják ezeket az üzemeket, óriási felelőtlenség. A magyar autóipar és gazdaság szempontjából ezekre szükség van, a szabályok maximális betartása mellett.
Az csak egy félrevezetése az embereknek, hogy majd jön egy olyan politikai hatalom, ami ezeket a gyárakat be fogja zárni! Ezt csak az mondja ki, akinek nem nyomja felelősség a vállát.
Ezeket az üzemeket – ugyanúgy mint a világ más pontjain – szabályok közé kell szorítani és szabályok között működhetnek, mert ha így működnek, nincs semmilyen káros következményük sem az emberekre, sem a környezetre nézve – foglalta össze a polgármester.