Debrecenben indította útjára új országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozatát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a KAVOSZ-szal közösen, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával. A főként kis- és középvállalkozásoknak szóló fórumon olyan lehetőségeket tekintettek át, amelyek révén a gazdasági kihívásokhoz rugalmasan alkalmazkodó, újdonságokra nyitott lehet a kkv-szektor.
Ennek hatására többszörösére nőtt a város gazdasága, számos nagyvállalati beruházás érkezett ide, a következő időszakban pedig a hangsúly áttevődik a kis- és középvállalkozások fejlesztésére, főként a versenyképesség és az innováció terén – erről beszélt Papp László polgármester az iparkamarai fórumon.
– Hogy kivegyük a nagy tortából azt a szeletet, ami jár ennek a szektornak, ahhoz nagyon nagy szükség van a fejődésre. Ezért a város, a szakmai szervezetek, a kamara, a VOSZ és a tudományos háttér, az oktatási háttér, az egyetem, a szakképzés, mindenki egy célt szolgál, egy célért dolgozik: hogy ez a város, ez a régió sikeres legyen – hangsúlyozta a polgármester.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: a gazdasági élet új kihívásai olyan vállalkozói kört követelnek, amely rugalmas, újdonságokra nyitott és képes alkalmazkodni a változó kihívásokhoz. A kamara vezetője hozzátette: azért éppen itt indul útjára a vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat, mert Debrecen sok szempontból meghatározó szerepet tölt be az országban.
– Debrecen az ország második fővárosa, akárhogy is nézzük: gazdasági, kulturális és tudományos értelemben is – Debrecen az egy kimagasló hely – fejtette ki.
A fórumon Miklóssy Ferenc, a házigazda vármegyei kereskedelmi és iparkamara elnöke hangsúlyozta: a magas műszaki színvonalú, versenyképes tudáson alapuló, magas hazai hozzáadott értékű termelés és szolgáltatás lehet sikeres a jövő gazdaságában. Ezért a kkv-szektornak megújulásra van szüksége a hatékonyság fokozásához, az export növeléséhez és a piaci érvényesülés biztonságához.
2024 a gazdaság újraindításának éve – erről már a nemzetgazdasági miniszter beszélt a fórumon.
Nagy Márton úgy fogalmazott, hogy a fogyasztás, a beruházás helyreállítása, a munkaerőpiaci aktivitás növelése jól áll, az export aktivitás viszont visszaesett.
Ennek egyik oka, hogy az elektromos autózásra való átállás sebessége világszerte, de főleg Európában lassult. A miniszter szerint Magyarország uniós elnöksége alatt egyik kiemelt cél, hogy uniós stratégia készüljön az ágazat erősítésére.
– Nekünk, a magyar gazdaság számára lételem, hogy az elektromos autózás vagy az elektromos átállás sikerüljön, lehetőleg gyorsan. És ha van is lassulás, ne történjen visszafordulás. Ez mind az elektromos autógyártás tekintetében, mind az akkumulátorgyártás tekintetében fontos – mondta Nagy Márton.
A nemzetgazdasági miniszter a fórumon arról is beszélt, hogy a kis- és középvállalkozások megerősítésére, beruházásának támogatására ebben az évben a tavalyinál több forrás áll rendelkezésre.