A polgármester szerint Debrecenben az országos átlagnál nagyobb mértékben nőnek majd a bérek – videóval

 

A város fejlődéséről és gazdasági lehetőségeiről beszélgetett egyetemi  hallgatókkal kedden este Papp László a DEViK Üzleti Innovációs Klub ülésén, a Kazánház Egyetemi Klubban. A polgármester úgy fogalmazott: a jövőben a meglévő kapacitások organikus fejlődését szeretné támogatni a város és előtérbe kerül a helyi kkv-k segítése is. A bérek alakulásában országos átlag feletti növekedéssel kalkulálnak. 

A DEViK Üzleti Innovációs Klub célja, hogy segítse a debreceni egyetemisták, pályakezdő diplomások vállalkozóvá válását, az innovatív ötleteik megvalósulását.

A kedd esti programra nagyon sokan voltak kíváncsiak. Akadt a fiatalok között olyan is, aki nem Debrecenben született ugyan, de itt képzeli el a jövőjét.

– Ami lehetőségekről hallottam, az a BMW-gyár például, amelyik nagyon sok diákot felvesz tőlünk, vagy ilyen az akkumulátorgyár, a CATL, ez a két nagy cég jut most eszembe. De azt tudom, hogy ezek mellé is érkezik több más vállalkozás is. Ami engem érdekel, jelenleg eléggé tág, hiszen gazdasági témában nagyon sok dolog érdekelne – fogalmazott Gere Kristóf.

A programon Papp László polgármester tartott előadást. Kiemelte, hogy Debrecen gazdasága 10 év alatt több mint háromszorosára növekedett, 2014 és 2020 között a gazdaság fejlesztése volt a fókuszban.

A Debrecen 2030 programról elmondta, a városfejlesztést helyezi a fókuszba. A vármegyeszékhely a jövőben a meglévő kapacitások organikus fejlődését szeretné támogatni és előtérbe kerül a helyi kkv-k segítése is. A polgármester arra a kérdésre, hogyan látja Debrecen jövőjét, úgy válaszolt: rengeteg teendő és kihívás van még, de a város erőteljes gazdasági növekedésének köszönhetően további fejlesztések várhatóak, a bérek alakulásában pedig jelentős, országos átlag feletti növekedéssel kalkulálnak.

– Ez nyilván a helyi piac szempontjából egy nagyobb vásárlóerőt jelent. Hiszem azt, hogy a Debrecenben működő szolgáltatások jól fognak profitálni a növekvő bérekből, abból a bérversenyből, ami a munkaerőpiacot jellemzi, a város gazdasági lehetőségei, támogatási lehetőségei jelentős mértékben javulnak – tette hozzá Papp László.

Az eseményen többek között szó esett arról is, hogy két országos nagy múzeum, a Közlekedési és a Természettudományi Múzeum Debrecenbe telepítése is napirenden van. Papp László beszélt a bérlakásprogramról, valamint a turizmus fejlesztésével kapcsolatos elképzelésekről is.