Akkumulátorgyárról vitázik a Mi Hazánk és a Fidesz-KDNP – regált az EVE Power is

A Mi Hazánk Mozgalom helyi politikusai elutasítják az EVE Power akkumulátor-gyár építési tervét. A párt mai sajtótájékoztatóján aggodalmukat fejezték ki a Debrecen és Hajdúböszörmény környékét érintő beruházás környezeti hatásai miatt. A debreceni Fidesz-KDNP frakció szerint a Mi Hazánk a kezdetek óta támadja Debrecen gazdaságfejlesztését, csak a lakosság hergelésében és megfélemlítésében érdekelt.

Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a Mi Hazánk debreceni önkormányzati képviselője elmondta, hogy az EVE Power egységes környezethasználati engedély-kérelme szerint 264 ezer tonna lesz az éves szén-dioxid kibocsátása, ami megegyezik a teljes debreceni gépjárműforgalom kibocsátásával.

A képviselő szerint a hatósági bírságok összegeinek nincs visszatartó ereje a nagy iparvállalatok esetében, és személyes ügyének tekinti, hogy ez a gyár ne épüljön meg.

Nagy Zoltán, a párt vármegyei elnöke szerint a beruházás környezeti hatásai kiszámíthatatlanok. Hajdúböszörmény alpolgármestereként azt is közölte, hogy a város képviselő-testülete elutasítja a tőlük 10 kilométerre tervezett gyár építését, és ez ügyben lakossági fórumot tartanak majd.

Az elhangzottakra közleményben reagált a debreceni Fidesz-KDNP frakció. Ebben azt írták: a Mi Hazánk Debrecen legnagyobb gazdaságfejlesztési eredményét már a kezdetek óta támadja, ezáltal a debreceni fiatalok jövőképét, anyagi biztonságát jelentő munkahelyeiket akarja ellehetetleníteni.

Emlékeztetnek arra, hogy

a környezetvédelmi hatóság minden Debrecenbe települő vállalat számára az uniós határértékeknél is szigorúbb környezetvédelmi feltételeket állapít meg, és itt egyetlen cég sem folytathat semmilyen környezetet károsító ipari tevékenységet.

A frakció leszögezte, hogy képviselőiknek számít Debrecen jövője, az itt élők sorsa, biztonsága, egészsége, véleménye, nem úgy, mint baloldal és a Mi hazánk politikusainak, akik csak a lakosság hergelésében és megfélemlítésében érdekeltek – zárul a közlemény.

Az EVE Power közleményben reagált:

Az EVE Power debreceni beruházása biztonságos és megfelel a legszigorúbb szigorúbb hatósági előírásoknak. Az EVE Power debreceni beruházásának minden lépését kizárólag a hatályos hatósági engedélyek birtokában, a legszigorúbb jogszabályi és hatósági előírások maradéktalan betartásával végzi. Célunk, hogy minden döntésünk és fejlesztésünk során biztosítsuk a helyi közösség, valamint az országos közvélemény számára a pontos, időszerű és hiteles tájékoztatást – írták.

Hozzátették, a BMW Group beszállítójaként az EVE Power számára kiemelten fontos a hatósági eljárások átláthatósága, ezért rendszeresen tájékoztatják Debrecen lakosait a beruházás előrehaladásáról, miközben készséggel válaszolnak minden felmerülő kérdésre.

– Ezzel kívánjuk megelőzni a valótlan híresztelések és a tényeken alapuló információktól eltérő állítások terjedését. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy jó szomszédként viselkedjünk, nemcsak Debrecenben, hanem a város környéki településeken is. A helyi közösséggekkel való együttműködés számunkra alapvető érték, amelyet a jövőben is prioritásként kezelünk – tették hozzá.

Kifejtették továbbá, hogy az EVE Power célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon Debrecen fejlődéséhez, miközben megőrzi a közösség bizalmát, és segítse a fenntartható, zöld jövőt.

– Globális vállalatként politikai csatározásokba nem kívánunk részt venni, ugyanakkor fel kell hívjuk a figyelmet az egyes közéleti szereplők pontatlan vagy megtévesztő kommunikációjára – írták.

FORRÁS:DEHIR.HU