Robin Zeng arról is beszélt, hogy komoly vitái vannak Elon Muskkal. Szerinte a Tesla vezére nem tud akkumulátort gyártani.
Ha Donald Trump megválasztott elnök megnyitja a kaput az elektromos járműiparba történő kínai befektetések előtt, a CATL fontolóra veszi egy amerikai üzem felépítését – ezt mondta a Reuters-nek Robin Zeng, a Debrecenben is gyárat építő cég alapítója és egyben elnöke.
– fogalmazott.
A cikkben emlékeztetnek, Donald Trump védővámokkal akadályozná a kínai autók importját, ugyanakkor kijelentette, arra nyitott, hogy az Amerikai Egyesült Államokban gyárakat építsenek kínai vállalatok.
„Ösztönzőket fogunk adni, és ha Kína és más országok ide akarnak jönni, és el akarják adni az autókat, akkor üzemeket fognak itt építeni, és fel fogják venni a mi munkásainkat” – jelentette ki még augusztusban Trump a Reuters-nek adott interjújában. A nagy kínai gyártók vezetői közül elsőként Robin Zeng reagált most Trump ezen felvetéseire.
A CATL első embere nyilatkozott az Elon Muskkal való kapcsolatáról is. Mint ismert, a CATL a Tesla egyik fő beszállítója Musk cégének sanghaji gyárában, amely a Tesla legnagyobb és legjövedelmezőbb üzeme. Robin Zeng kiemelte, egyetért Elon Musk azon véleményével, hogy a mesterséges intelligenciát hogyan lehet alkalmazni a járműgyártásban és az önvezető technológiában, nagyon komoly vitájuk volt azonban az akkumulátorgyártásról.
Zeng szerint Musk rossz lóra tett, amikor a 4680-as néven ismert hengeres akkumulátor sikerességére fogadott, mert szerinte a technológia meg fog bukni.
Mint mondta, vitájuk során mutatott valamit a Tela vezérének, amitől az elhallgatott.
– nyilatkozta.
A CATL elnöke kitért arra is, hogy szerinte Musk teljesíthetetlen határidőket tűz ki a Tesla elé. Mint megtudta, az amerikai milliárdos ezzel akarja motiválni a dolgozóit, de Zeng szerint ezeket a határidőket fenntartásokkal kell kezelni.
FORRÁS: DEHIR.HU