Debrecen is nyertese az új autóipari korszaknak – véli Szijjártó Péter

A legnagyobb német és kínai vállalatok beruházásainak köszönhetően mára az elektromos autóipari átállás európai központja lettünk – írta Szijjártó Péter a Facebookon.

„Magyarország az új korszak egyik legnagyobb nyertese, hiszen a legnagyobb német és kínai vállalatok beruházásainak köszönhetően mára az elektromos autóipari átállás európai központja lettünk” – erről írt a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

Szijjártó Péter áttekintette Robin Zenggel, az „abszolút világelső CATL” tulajdonosával Európa legnagyobb, Debrecenben épülő elektromos akkumulátorgyárának munkálatait.

„A gyár jövő év első felében már termelni fog, s a Debrecenben előállított akkumulátorok nagy részét a Mercedes autóiba építik be, leginkább Kecskeméten” – olvasható a posztban.

A külügyminisztériumban kora reggel tartott eseményen jelen volt Papp László, Debrecen polgármestere is, aki közösségi oldalán a következőt írta:

„A 21. század meghatározó szektorai, az elektromobilitás és az energiatárolás válik fejlődésünk hajtóerejévé, fenntartható módon erősítve a gazdaságot, ezzel munkahelyeket teremtve a debreceni és környékbeli családok számára.”

FORRÁS: DEHIR.HU, FACEBOOK.COM