A város 2019-ben új környezetpolitikát hirdetett, melynek célja a zöld megoldásokban való gondolkodás és a cselekvés. A program kiemelkedően fontos része városunk levegőminőségének javítása a debreceniek egészsége érdekében. Két faültetési programot indítottunk el: az Ültessünk 10.000 fát Debrecenbe! elnevezésűt és a véderdősítési programot.
A következő három évben jelentős véderdősítést hajtunk végre Debrecen gazdasági területei körül, valamint a Tócó mentén és a város nyugati oldalán. Már eddig is folyamatos erdősítés zajlott Józsán és Pallagon, a Tócó mentén és a Vértessy-kúria környezetében. Most még magasabb sebességi fokozatra kapcsolunk!
Elsősorban Józsa, Kismacs és Nagymacs környezetében hozunk létre véderdőket – itt összesen 3.000 fát és 50.000 cserjét fogunk elültetni, továbbá több mint 20.000 négyzetméter gyepesítést is elfogunk végezni, továbbá öntözőrendszert is kialakítunk – mondta Balázs Ákos alpolgármester.
A 3 éves véderdősítési program az említett területeken kívül a déli gazdasági övezetben is elindul a mikepércsi véderdő kialakításával, ezen túlmenően pedig folytatódik a Tócó-patak mentén a zöld folyosó kialakítása, így a pataknál és a Vértessy-kúria mellett további 1.500 fát ültetnek el.
Összességében elmondható, hogy az eredetileg meghirdetett, 10.000 fa ültetését célzó programhoz képest annak a mennyiségnek közel a háromszorosát, mintegy 28.000 fát fogunk elültetni. A fák körülbelül 20 év múlva már képesek lesznek 5.000 tonna szén-dioxidot és 1.200 tonna szálló port megkötni évente.
Ezeket a területeket is vizsgálni fogja az a környezeti monitoring rendszer, melynek létrehozását Aradi Csaba ökológus vetette fel még a Civaqua-program indulásakor. A Debreceni Egyetemmel megkötöttük a megállapodást a tudományos szakmai háttér biztosításáról, s jelenleg a rendszer kidolgozása van folyamatban – mondta Balázs Ákos alpolgármester.
Katona Erzsébet, Nagymacs és Kismacs önkormányzati képviselője elmondta, hogy a városrészekben eddig is folyamatosan történt faültetés, hiszen erre nagy szükség van a jelentős a szántóföldi területek aránya miatt. A szél által felkavart por ugyanis problémát okoz a lakóknak.
Aradi Csaba ökológus, a Zöld Munkacsoport tagja kiemelte, mennyire fontos a Civaqua-program és a véderdősítés, hiszen ezek programok új szintre tudják majd emelni a környék természetének biodiverzitását. A számukra kedvezőbb létfeltételeket kínáló természeti környezetet elfoglalják az apró állatok, a rovarok. Még a vándorló madaraknak is segít, hogy a zöld folyosón meg tudnak pihenni. A szálló por elleni védelemben szerinte a legfontosabb az olyan erdősávok telepítése, melyekben több lombkoronaszint él egymás mellett magasabb, valamint közepes növésű fák és cserjék ültetésével.
A fásítási program mögött komoly szakmai munka áll. Nagy öröm és szép példája az összefogásnak, hogy Debrecenben a város környezeti szakemberi mellett az egyetem szakértőit is bevonták a tervezésbe – mondta Kövér László, a Debreceni Egyetem adjunktusa, a Zöld Munkacsoport tagja.
FORRÁS: FUTUREOFDEBRECEN.HU