Szerző:Dehir.hu
Két, kifejezetten Európára szabott lítium-vasfoszfát (LFP) akkumulátort mutatott be a Müncheni Autószalonon a CATL. A cég a debreceni üzemében is tervezi e típusok gyártását. A Shenxing Pro egyik változata a világ első olyan LFP akkumulátora, amely 758 kilométeres hatótávolságot és rekordnak számító 12 éves, illetve 1 millió kilométeres élettartamot biztosít. A másik változat pedig Európa vezető szupergyors töltésű LFP akkumulátorává válik azzal, hogy 478 kilométert tesz meg mindössze 10 perces töltéssel – közölte a vállalat.
Az elektromos járművek elterjedése Európában gyors ütemben halad. Az SNE és a MarkLines szerint az elektromos járművek aránya Európában 2025 első felében 23 százalékról 26-ra emelkedett, és az előrejelzések szerint év végére eléri a 29 százalékot. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) arra számít, hogy az elektromos járművek értékesítése Európában idén eléri a 4 millió darabot, szemben a 2024-es 3,2 millióval.

„Felmérések szerint a legfontosabb fogyasztói elvárások az akkumulátorok élettartamához, a hatótávolsághoz, valamint az akkumulátorok biztonságához kapcsolódnak. A CATL a Müncheni Autókiállításon két, olyan, kifejezetten Európára szabott lítium-vasfoszfát (LFP) akkumulátort mutatott be, amelyek ezekre a kihívásokra adnak úttörő választ. A Shenxing Pro két típusa az európaiak sokféle vezetési igényéhez szabott teljesítményt és biztonságot nyújt” – hangsúlyozza Matt Shen, a CATL Debrecen ügyvezető igazgatója.
A Shenxing Pro Super Long Life & Long Range akkumulátor a világ első olyan LFP akkumulátora, amely 758 kilométeres hatótávolságot produkál, így Debrecentől akár Prágáig is elvisz egyetlen töltéssel.
A típus rekordot döntő, 12 éves vagy 1 millió kilométeres élettartamot is biztosít, egyaránt áttörést hozva az akkumulátorok élettartamában és hatótávolságában. Az első 200 000 kilométer után jellemző 9 százalékos teljesítménycsökkenéssel tökéletesen megfelel az európai lízingpiacok igényeinek is.
A Shenxing Pro szupergyors töltésű akkumulátor különlegessége pedig az, hogy 478 kilométert tesz meg mindössze 10 perces töltéssel, ezzel pedig Európa vezető szupergyors töltésű LFP akkumulátorává válik. 830 kW teljesítményével 0-100 km/órára mindössze 2,5 másodperc alatt gyorsul, még 20 százalékos töltöttségi állapotban (SOC) is, így izgalmas teljesítményt és tartós megbízhatóságot biztosít változatos körülmények között. Kivételes teljesítményét extrém hidegben is megőrzi, –20 °C-on 20 perc alatt 410 km hatótávolságot ér el. Akár 10 év vagy 240 000 km garanciával rendelkezik, és újrafogalmazza a szupergyors töltés ellenállóságának szabványait.
„A Shenxing Pro zökkenőmentesen ötvözi a világszínvonalú biztonsági szabványokat a mobilitási igényekkel, így minden utazás során biztonságosabb, hatékonyabb és gondtalanabb élményt nyújt” – mondta a müncheni rendezvényen Dr. Lingbo Zhu, a CATL nemzetközi üzleti egységének technológiai igazgatója, hozzátéve: „kompromisszumok nélküli hatótávolságával, töltési képességével és tartósságával a Shenxing Pro jelenti az úttörő megoldást az elektromos mobilitás terén Európában.”

A CATL, amely világelső az elektromos járművek akkumulátorainak gyártásában, valamint nemzetközi piacvezető a megújuló energiaforrások alkalmazásán alapuló technológiai innovációk terén, második európai akkumulátorgyárát építi Debrecenben. A cég az iparág egyik legnagyobb innovátoraként az elmúlt 5 évben mintegy 49 ezer új szabadalmi kérelmet nyújtott be és folyamatosan fejleszti, optimalizálja gyártási technológiáját.
Matt Shen szerint a céljuk az, hogy még az idei év végén vagy legkésőbb 2026 elején megkezdjék a termelést Debrecenben.
A gyár évi 100 gigawattóra kapacitással fog működni, 9 ezer embernek ad majd munkát, és olyan autógyártókat lát el akkumulátorokkal, mint a BMW, a Stellantis vagy a Volkswagen.