Elárulta a CATL európai vezetője, mire lehet számítani debreceni akkumulátorgyárban

Magyarország történetének legnagyobb magánberuházását hajtja végre a CATL Debrecenben, mintegy 3000 milliárd forint értékben, az épülő akkumulátorgyár a nagyvállalat és az ország gazdasága szempontjából is kiemelten fontos projekt. Jelentős visszhangja volt azonban a gyár elleni tiltakozásnak, míg a Magyarországra települő akkumulátorgyártó-kapacitások a mai napig megjelennek témaként a közéleti vitákban. Jason Chen, a CATL európai operációért felelős vezetője nyilatkozott a Portfolio-nak a debreceni beruházás fogadtatásáról, a gyár szerepéről a vállalat európai terveiben, valamint a CATL és Debrecen kapcsolatáról.

 

Jelentős átalalkuláson megy át az autóipar az elektrifikáció miatt, amelynek köszönhetően Európában is egyre jelentősebb gyártókapacitások épülnek. Mennyire fontos az európai piac a CATL számára és miért éppen Debrecent választották következő európai gyáruk helyszínéül?

Számítottam erre a kérdésre. A válasz magától értetődő, hiszen az európai piac dinamikusan növekszik, a kontinensen jelenlévő legtöbb autógyártó már most is a CATL ügyfele, természetesen ideértve a teherautó-gyártó cégeket is. Ez az, amiért kiemelten fontos számunkra, hogy Európában is saját gyártó kapacitással legyünk jelen. Így közelebbről tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket és támogatni az energiaátmenet megvalósulását, hozzájárulni az elektromos közlekedés elterjedéséhez.

És hogy miért éppen Debrecen mellett döntöttünk? A potenciális gyártási helyszínek mérlegelésénél olyan szempontok játszottak döntő szerepet, mint a munkaerő-piac helyzete, az oktatás színvonala vagy az infrastrukturális adottságok. Ezek Debrecenben mind rendkívül kedvezőek. A döntésünket az is nagyban befolyásolta, hogy Magyarország komoly járműipari tradíciókkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy debreceni üzemünk működését az iparágból érkező, képzett szakemberek tudják majd támogatni. Mind Magyarországon, mind Debrecenben számos autógyártó, illetve járműipari vállalat jelen van, miközben a magyar kormány és a debreceni önkormányzat egyaránt jelentős erőfeszítéseket fordít az elektromos közlekedés elterjedésének ösztönzésére és az iparágon belüli új beruházások előmozdítására. Tehát mind az ország, mind a város jó környezetet biztosít a CATL számára a beruházáshoz. Mindezek a tényezők fontos szerepet játszanak terveinek sikeres megvalósításában.

A CATL második európai beruházásának bejelentése óta számos tiltakozásra volt példa a magyarországi akkumulátorgyárak létesítése ellen. Ön szerint milyen okok állhatnak ennek hátterében?

Nem számítottunk tiltakozásokra, mivel németországi beruházásunk esetében nem tapasztaltunk a lakosok részéről ellenállást. A közel egy évvel ezelőtt lezajlott, a médiában sokszor idézett debreceni közmeghallgatáson magam is részt vettem, így személyesen megtapasztaltam, hogy a megjelent közönség milyen ellenérzéseket táplál a beruházással szemben, pedig a meghallgatás egy jó lehetőség lett volna arra, hogy egy valódi párbeszéd induljon el a debreceni polgárok, az önkormányzat és a CATL között. Mi készen álltunk, hogy minden információt megosszunk a beruházásról egy konstruktív párbeszéd érdekében. Ehhez képest a fórumon történtek meglepetésként hatottak rám is, de tisztában vagyok vele, hogy egy ekkora fejlesztés nagyon sok kérdést vet fel, és nagyon különböző reakciókat tud kiváltani az emberekből. Ezzel együtt kétségünk sincs afelől, hogy Debrecenben szeretnénk megvalósítani beruházásunkat. A csapatommal a közmeghallgatást követően azonban új megközelítést kellett kidolgoznunk arra, hogyan kommunikáljunk a nyilvánosság felé.

Szeretném leszögezni, a CATL-nél abban hiszünk, hogy nem elég olyan terméket gyártani, amely zöldebbé teszi a világot, magát a gyártást is fenntarthatóvá kell tennünk. Az e-mobilitás, így az akkumulátoripar is viszonylag új iparág Magyarországon. Persze vannak már akkumulátorgyárak az országban, de Debrecen térségében mi leszünk az elsők. Úgy látom, hogy amikor az emberek Magyarországon meghallják az akkumulátorgyár szót, egy munkaigényes, környezetterhelő vegyiüzem jut az eszükbe a régmúltból származó sztereotípiák alapján. Éppen ezért teljes mértékben megértem az emberek aggodalmaikat, és úgy gondolom, a mi feladatunk, hogy ne csak a CATL tevékenységéről, hanem az akkumulátorgyártásról, a gyár működéséről és az elektromos közlekedésre történő átállás fontosságáról is tájékoztassuk az embereket. A Debrecenben épülő akkumulátorgyárunk, a többi termelő üzemünkhöz hasonlóan, a legmodernebb technológiával lesz felszerelve.

Pontosan mit takar ez a technológia?

Sokan nem tudják, de a CATL egy nemzetközi szinten széles körben elismert, innovatív vállalat, amely világszerte immár négy teljes egészében karbonsemlegesen működő gyárat működtet. Az akkumulátoripar szereplői közül egyedüliként a CATL két gyára tagja a Világgazdasági Fórum által létrehívott úgy nevezett Global Lighthouse Networknek. Az ezekben az üzemekben szerzett szakértelmünket szeretnénk Debrecenben is hasznosítani, hogy egy olyan környezetkímélő módon működő, az emberek számára szerethető munkahelyet kínáló gyárat tudjunk létesíteni, amely hozzájárul a fenntarthatósági fordulat megvalósításához.

Biztos vagyok benne, hogy mindazoknak, akik látni fogják, hogyan néz ki a valóságban a gyárunk és miként működik, pozitív irányba fog változni a véleménye a CATL-ről.

Mindent egybevetve, szilárd meggyőződésem, hogy a CATL egy Debrecen számára valódi értéket kínáló vállalat, miközben Debrecen az optimális helyszín a CATL számára is. Innovatív, modern vállalatként magabiztosak vagyunk az általunk kínált technológiát illetően. Remélem, hogy azáltal, hogy egyre többen ismerik majd meg a CATL Debrecenbe hozott csúcstechnológiáját és a vállalatunk működését, egyre többen ismerik fel magyarországi befektetésünk előnyeit is.

A CATL első európai gyára a németországi Arnstadtban található és említette, hogy ott nem találkoztak a magyarországihoz hasonló társadalmi ellenállással. Mik a főbb hasonlóságok és különbségek a német és a magyar beruházás között?

Örülök a kérdésének, mert ahogy a debreceni beruházásnál, úgy Németországban is a kezdeti lépésektől fogva jelen voltam, így testközelből volt és van alkalmam tapasztalatokat szerezni mindkét helyszínen. Németországban nem érzékeltem a magyarországihoz hasonló ellenállást, de tisztában vagyok vele, hogy az egy másik ország teljesen eltérő gazdasági és társadalmi környezettel. Nekünk tiszteletben kell tartanunk ezeket a különbségeket és ebből következően Magyarországon még nagyobb odafigyelést kell tanúsítanunk a lakosságban felmerülő problémákkal, kérdésekkel kapcsolatban.

Debrecenhez hasonlóan Arnstadtban is egy ipari parkot választottunk a gyárunk helyszínéül. A város szerette volna, hogy legyen ott egy akkumulátorgyár, ami új munkahelyeket teremt. Miután bejelentettük a beruházást és azt, hogy hány munkahelyet tervezünk létrehozni, a lakók pozitívan fogadták a hírt. Magyarországon ez másképp alakult. Itt sokan úgy vélik, hogy Debrecenben nincs elég ember, akit foglalkoztatni tudunk, mi azonban bízunk benne, hogy a helyi oktatási támogatásokkal ki fogjuk tudni elégíteni munkaerőigényünket.

Van tervük arra vonatkozóan, hogy miként növeljék a vállalat társadalmi elfogadottságát Debrecenben?

Keményen dolgozunk azon, hogy a vállalat elfogadottságát növeljük. Így kulcsfontosságú számunkra, hogy minden ránk vonatkozó műszaki, környezetvédelmi és munkavédelmi jogszabálynak és előírásnak megfeleljünk. A gyár környezetbarát módon fog működni, ebben nem tudunk kompromisszumot kötni. Mindez létfontosságú a belénk vetett bizalom megteremtéséhez.

Emellett biztosak vagyunk abban is, hogy a beruházásunkból nem csak a CATL, hanem a helyben élők is profitálni fognak. Már előkészítés alatt van egy együttműködési megállapodás aláírása Debreceni Szakképzési Centrummal. Ennek célja, hogy olyan képzés valósulhasson meg a városban, amelynek köszönhetően a diákok a tanulmányaik befejezését követően a CATL-nél is el tudnak majd helyezkedni. Ezzel nemcsak a CATL debreceni üzemének sikeres működését tudjuk támogatni, hanem a helyi fiatalok számára is jövőképet és szakmai karriert tudunk kínálni.

Fokozatosan szeretnénk bekapcsolódni Debrecen és az agglomeráció közösségi életébe, így társadalmi szerepvállalásunk erősítése érdekében szemétszedési, faültetési akciókat szervezünk, valamint támogatni fogjuk a városban működő gyermekkórházat és gyermekotthonokat és tervezzük iskolai játszótér építését is. A CATL egy nemzetközi nagyvállalat, de szeretnénk, ha a debreceni leányvállalatunk helyi vállalkozásként funkcionálna és a helyben élők közreműködésével fejlődne hosszú távon.

Mint a modern autóipar egyik vezető szereplőjének képviselője, úgy gondolom, a CATL-nek szerepet kell vállalnia a szélesebb publikum tájékoztatásában is. Hiszen nem biztos, hogy a közönség tagjainak minden, az elektromobilitással kapcsolatos információ a rendelkezésére áll. Egyelőre nem tudják elképzelni, hogy milyen a modern akkumulátorgyártás, milyen a zárt termelési kör, ahogyan azt sem, hogy mit jelent egy fenntarthatóan működő gyárban dolgozni. Ha például valaki belép majd az üzemünkbe, az ott alkalmazott csúcstechnológiának köszönhetően egy nagyon tiszta, steril környezetben találja magát, hiszen a gyártásunk teljesen zárt rendszerben történik. Nem károsítjuk sem a környezetet, sem az emberek egészségét.

Milyen tapasztalatokat szereztek az németországi beruházás során, amelyet Magyarországon is hasznosítani tudnak?

Úgy gondolom, hogy a németországi tapasztalatokból sokat profitáltunk. Magyarország és Németország egyaránt európai uniós tagország, ami azt jelenti, hogy a jogszabályi környezet és a hatósági eljárások sok esetben hasonlóak. Így az engedélyek megszerzésével és az építkezés irányításával kapcsolatos tapasztalatok sem sokban különböznek. Ennek köszönhetően a Németországban megszerzett tudást képesek voltunk átültetni Debrecenbe. Hasonló a helyzet a munkaerőtoborzás területén. Németországban szakképző iskolákkal és a helyi munkaügyi hatósággal is partneri együttműködést alakítottunk ki és ezt ugyanezt tervezzük Debrecenben is.

Ezzel kapcsolatban nemrég egy pozitív személyes élményben is részem lehetett. Egyik ügyfelünk, egy németországi nagyvállalat képviselői meglátogatták a debreceni telephelyünket. A delegáció tagjait teljesen lenyűgözte, milyen gyorsan halad az építkezés, ami nagyrést éppen a Németországban szerzett tapasztalatainknak köszönhető. Úgy vélem, hogy a németországi üzemünk elindítása során megtanultuk, hogy Európában hogyan kell gyorsan és magas színvonalon megvalósítani egy beruházást. Az ügyfelünktől érkező pozitív visszajelzés is ezt bizonyítja.

Augusztusban számos hírportál számolt be arról, hogy a CATL debreceni üzemének mérete kisebb lesz a korábban tervezetthez képest, melynek eredményeként a gyár ökológiai lábnyoma is csökken. Miért tartották szükségesnek, hogy módosítsanak a terveken?

A CATL vezető technológiai vállalat, így minden nap minden másodpercében újabb és újabb innovatív megoldások kifejlesztésén dolgozik. Öt kutatási-fejlesztési központot működtetünk világszerte, amelyekben összesen 18 ezer ember dolgozik a k+f területen. Amikor egy üzemet építünk, újra és újra felülvizsgáljuk a terveinket, hogy lássuk, hogyan tudjuk a majdani gyáraink működését tovább optimalizálni. Debreceni üzemünk esetében is annak köszönhetően tudtuk az eredeti tervekhez képest csökkenteni a gyárterület méretet, hogy még fejlettebb gyártási technológiát tudunk már alkalmazni a létesítményben.

És valóban, a méretcsökkentésnek köszönhetően az üzem energiafogyasztása is kisebb lesz a korábban tervezetthez képest. Ezen túlmenően az energiaszükségletünket a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiaforrásokból fogjuk fedezni, a telephelyen belüli és kívüli megoldások együttes alkalmazásával megteremtve a zöldenergia-ellátás feltételeit.

A gyárméret csökkentésének milyen hatása a lesz a gyártókapacitásra?

Az optimalizációval a gyártókapacitásunk nem csökken. Mint ahogy a termékek minősége és a gyártás biztonsága is ugyanolyan magas szintű lesz, ahogy eredetileg is terveztük.

Tervezik-e a gyár kapacitásának bővítését a későbbiekben, akár az eredetileg tervezett kapacitáson felül is?

Jelenleg a közvetlen előttünk álló feladatokra összpontosítunk, ami hatalmas kihívás számunkra.

Idén nyáron jelentették be legújabb termékinnovációjukat, a ShenXing akkumulátort, melyet Debrecenben is gyártanak majd. Ezen kívül azonban nem sokat tudunk a debreceni gyárban előállítani tervezett termékekről. Ha beindul a debreceni üzem, milyen akkumulátorokat fognak gyártani?

A Debrecenben gyártandó terméktípusokra vonatkozóan természetesen már kész tervek vannak, de minden attól függ, hogy a vevőink milyen megrendeléseket támasztanak majd irányunkba. Abban az esetben, ha egy ügyfelünk egy bizonyos akkumulátortípust szeretne gyártatni, akkor ezt az igényt Debrecenben is ki tudjuk majd elégíteni, mivel egy teljesen rugalmas gyártósort építünk. Ezáltal megbízóink természetesen a ShenXing akkumulátort is meg tudják majd rendelni a debreceni üzemünkből, ha szeretnék.

Azonban a tervezett termékportfolióról ennél többet egyelőre nem árulhatok el, tekintettel az ügyfeleink megrendeléseinek bizalmas jellegére.

Milyen szerepet fog játszani a debreceni beruházás a németországi gyárral összevetve, a CATL európai tervei szempontjából?

Debreceni gyárunk a németországinál lényegesen nagyobb kapacitással fog működni, melynek köszönhetően több itt gyártott akkumulátort fogunk tudni szállítani partnereinknek. A két európai gyárunk azonban nem ugyanazokat a termékeket fogja előállítani. A gyártási terveket az ügyfelek igényei és kérései alapján véglegesítjük, ehhez természetesen rögzítenünk és ütemeznünk kell a vevői megrendeléseket. Összegében mindkét üzem elengedhetetlen lesz számunkra az európai piac kiszolgálásához.

A BMW debreceni gyárának termelése hamarosan beindul, és a közelmúltban pletykák jelentek meg egy lehetséges magyarországi BYD-gyárról is. Úgy tűnik tehát, hogy Magyarország elég jelentős elektromosautó-gyártási kapacitással fog rendelkezni. Milyen partnereket fog a CATL debreceni üzeme ellátni?

A CATL a legtöbb európai autógyártó által magasan jegyzett vállalat. Ez alatt értem azt, hogy partnereink a termékeink által nyújtott magas biztonsággal és minőséggel egyaránt meg vannak elégedve. Ügyfélkiszolgálásunkat is folyamatosan fejlesztjük annak érdekében, hogy partnereinket bármilyen felmerülő kérés kapcsán támogatni tudjuk. Nemrég tárgyaltunk egyik ügyfelünkkel, amelynek képviselői hosszasan ecsetelték, milyen jó, hogy a CATL mindig betartja, amit ígér. Azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy megbízóink szívesen dolgoznak velünk.

Mi történik, ha a debreceni üzemnek át kell állnia egy teljesen más akkumulátortechnológiára?

A CATL életében meghatározó szerepet tölt be a folyamatos innováció, ezért gyártósorainkat is úgy tervezzük, hogy rugalmasak alakíthatók legyenek. Ennek köszönhetően gyártósoraink könnyen alkalmazkodnak újításainkhoz, és szükség esetén új termékek gyártására állíthatók át. Ezzel együtt a következő néhány évben nem számolunk nagyobb mértékű technológiaváltással.

A Kúria korábban megsemmisítette a CATL debreceni akkumulátorgyárának iparbiztonsági engedélyét, amelyre Önök azt reagálták, hogy mindent megtesznek az engedély visszaszerzése érdekében. Ezzel a fejleménnyel együtt hogy áll most a debreceni gyár engedélyeztetési folyamata és az építkezés?

Debreceni beruházásunk a hatályos uniós és magyar jogszabályoknak megfelelően, a vállalatunk számára kiállított hatósági engedélyekben rögzített feltételeknek megfelelően épül fel és áll majd működésbe.

Sajnos a Kúria egy per kapcsán novemberben megsemmisítette a CATL iparbiztonsági engedélyét az ügyben eljáró hatóság által elkövetett formai hiba miatt, de az engedély alapját képező biztonsági jelentéssel kapcsolatosan a Kúriának nem volt kifogása. Természetesen minden szükséges lépést megteszünk az engedély újbóli megszerzéséhez. Az ítéletnek nincs közvetlen hatása a kivitelezésre, így a munkálatok folytatására, mivel a társaságunk rendelkezik egységes környezethasználati engedéllyel és építési engedéllyel is, így a debreceni beruházásunk a terveknek megfelelően halad, jelenleg a szerkezetépítés van folyamatban.

Fontos, hogy a CATL hosszú évtizedekre kötelezi el magát Debrecen mellett. Így szeretnénk megmutatni, hogy a CATL egy olyan cég, amelyben a debreceni és a magyarországi emberek bízhatnak. Reményeim szerint néhány év múlva mindenkinek pozitív tapasztalata lesz arról, amiről most beszélünk.

A CATL, mint nemzetközi vállalat, a hatósági jogszabályok mellett saját elvárásainak és célkitűzéseinek is mindenben meg kíván felelni. Így például éppen az idei Sanghaji Autókiállításon jelentettük be, hogy 2025-re a gyártási alaptevékenységünk egészére nézve el kell érnünk a szén-dioxid-semlegességet. Ez a célkitűzés természetesen az épülőben lévő debreceni üzemünk működésére is vonatkozik.

A beruházással kapcsolatos egyik fontos kérdés, hogy honnan lesz elég munkaerő. Ön szerint van elegendő munkaerő a régióban, vagy fontolgatják a külföldi munkaerő felvételét?

Külföldi munkaerő foglalkoztatása nem áll szándékunkban Debrecenben. A már kidolgozott toborzási stratégiánk elsősorban a helyi munkaerő felvételére összpontosít. Ennek eléréséhez nemcsak szakképző iskolákkal, hanem más intézményekkel is együtt fogunk működni, továbbá vállalatunk átképzéseket is biztosítani fog majd.

Németországban munkáltatóként először arról kellett biztosítanunk az embereket, hogy hiteles vállalat vagyunk, ahol jó környezetben dolgozhatnak majd a munkavállalóink. Ezt követően képzéseket biztosítottunk, ami szintén egyre több embert kezdett vonzani az üzemünkbe. Ottani tapasztalatunk szerint sokan érkeztek szomszédos megyékből, míg többen eredetileg a régión kívül dolgoztak és éltek, azonban az új munkalehetőségnek köszönhetően visszaköltöztek Arnstadtba.

Korábban megjelent egy hír arról, hogy a CATL akkumulátor-újrahasznosító üzemek létesítését is tervezi Európában. Logikus lenne, hogy egy ilyen beruházás Magyarországon valósuljon meg, tekintettel az akkumulátor-értéklánc lefedettségére. Mit lehet tudni jelenleg erről?

Jelen pillanatban Európa-szerte keressük még azokat a partnereket, amelyeknek köszönhetően helyi akkumulátor-újrahasznosító cégekkel együttműködve tudnánk biztosítani ellátási láncaink rövidítését és ügyfeleinket gyorsabb kiszolgálását. Természetesen a CATL részéről egy európai újrahasznosító üzem építésének is lenne értelme, erről azonban nem született megegyezés.

Az akkumulátor újrahasznosítás egyik vezető cégeként jegyzett BRUNP nevű leányvállalatunk az elérhető legkorszerűbb technológiával rendelkezik a leselejtezett akkumulátorok újrahasznosítása terén. Ennek eredményeként a nikkel, kobalt és mangán újrahasznosításának szintje eléri a 99,3%-ot, és a lítium újrahasznosításának aránya pedig eléri a 90%-ot körforgásos rendszerünkben.

Hogyan tervez a vállalat terjeszkedni az európai piacon? A meglévő gyárak fejlesztése és bővítése az irány, vagy inkább újak építése?

Nyitottak vagyunk mindkét lehetőségre. Ez elsősorban üzleti kérdés. Az európai piac folyamatosan bővül, ezért mi is növelni kívánjuk gyártásunkat. Mind a már működő üzemek bővítése mind új helyszínek keresése járható út számunkra.

Az Európai Unió szubvencióellenes vizsgálatot indított a kínai elektromosautó-gyártók ellen a piaci verseny biztosítása érdekében. Milyen kockázatokat látnak Önök ebben a CATL európai terveinek megvalósítása szempontjából?

Azt mondanám, hogy a CATL már Európában van, saját, helyi termeléssel. Így nem látok a vállalatot érintő kockázatot, hiszen tevékenységünk minden uniós törvénynek és szabályozásnak megfelel.

Az elmúlt hónapok hírei szerint több autógyártó visszavett az elektromos autók gyártására vonatkozó terveiből a vártnál gyengébb piaci kereslet miatt. Mit érzékelnek ebből, és milyen tendenciákat látnak az iparágban?

Ahogy én látom, az elektromos gépjárművek piaca még mindig növekszik. Természetesen az előző években a jelenleginél dinamikusabb növekedési számokat láttunk, de a lassulás szerintem minden iparágban megfigyelhető, különösen az autóiparban. Ez a jelenlegi világgazdasági helyzetnek is köszönhető.

Ugyanakkor mindez nem változtat azokon a pozitív trendeken, amelyek hosszú távon meghatározzák az iparág fejlődését. Öt évvel ezelőtt a fogyasztókban még rengeteg kétség volt az energetikai átmenettel és az elektromos közlekedésre történő átállással kapcsolatban, azonban ez a kép mára megváltozott. Bízom abban, hogy ezek a folyamatok az elkövetkező években tovább erősödnek, ahogy haladunk egy zöldebb és fenntarthatóbb jövő felé.

 

FORRÁS:PORTFOLIO.HU