Közel négymillió forinttal támogatja a Gyermekgyógyászati Klinikát a CATL

Idén már másodszor részesíti adományban a CATL a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának alapítványát. Az extrém meleg miatt úgy döntöttek, hogy a hűtési rendszer korszerűsítését támogatják 10 ezer euróval. A fejlesztés jelentősen javíthatja a gyerekek és az itt dolgozók komfortérzetét.

A Gyermekgyógyászati Klinikán már használják műtéteknél azt a több mint 40 millió forint értékű, 3D-s laparoszkópos tornyot, aminek megvásárlásához a kínai CATL vállalat 20 ezer euróval járult hozzá. Ennek segítségével akár negyedével csökkenhet a műtétek ideje, és a szövődmények kockázata is kisebb a beavatkozásoknál.

A CATL néhány hónapon belül másodszor adományozott, most a gyerekek és az itt dolgozók komfortérzetének javításában segít. 10 ezer euróval támogatták a hűtési rendszer fejlesztését.

– A CATL mindenhol, ahol gyárakat épít, szeretne aktív résztvevője lenni a közösségnek, és segíteni, ahol tud, így különböző társadalmi aktivitásokban veszünk részt – emelte ki Sidló Noémi, a CATL kommunikációs menedzsere.

A gyermekklinika legnagyobb alapítványának tett felajánlást a tervek szerint az infektológia pavilon hűtőrendszerének korszerűsítésére fordítják, erről már Szabó Tamás klinikaigazgató beszélt az adomány átadásánál. Hozzátette: náluk a jelen és a múlt gyönyörűen ötvöződik, hiszen idén lesz százéves a gyermekklinika épülete, miközben ebben az évben adták át a gyermeksürgősségi központot.

– Ezek a felajánlások akár alapítványi kereteken keresztül, akár más formában nagyon sokat segítenek ahhoz, hogy egy ekkora klinika, ahol 15 profil van jelen, ahol évi 40-45 ezer beteg fordul meg, rengeteg fekvő- és járóbeteggel, folyamatosan magas színvonalon tudjon működni – emelte ki Szabó Tamás, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója.

A gyermekklinika igazgatója hozzátette: azok az adományok, amelyek a civil és vállalati szférából érkeznek, mindig megtalálják a helyüket. A most kapott 10 ezer euró más forrásokkal és egyetemi támogatásokkal kiegészítve tovább segíti a gyermekek ellátását és komfortérzetük javítását.

FORRÁS:DEHIR.HU