Szerző:Dehir.hu



Az elektromos hajtásláncok gyártása – melyeket a Neue Klasse modellekbe szán a gyártó – megkezdődött az ausztriai Steyrben.


Bő fél évvel az előszériás termelés beindítása után pénteken ünnepélyesen megkezdődött azoknak a 6. generációs elektromos hajtásláncoknak a sorozatgyártása, amelyek a BMW Neue Klasse modelleket fogják hajtani – mutatott rá a vezess.hu cikke.

Már gyártják a Debrecenben készülő BMW-modellekhez szükséges motorokat

Mint írták, az ausztriai Steyr városában működő üzem, a BMW-csoport legnagyobb hajtásláncgyára, ahol évente egymillió darab belső égésű motor készül.

Innen fognak majd Debrecenbe is szállítani.

– A Debrecenben gyártandó, új generációs BMW iX3 50 xDrive modellt hozva példának a BMW elmondta, hogy az előző, ötödik generációs xDrive technológiához képest az energiaveszteségeket 40 százalékkal, a költségeket pedig 20 százalékkal csökkentették, a rendszer tömege 10 százalékkal kisebb lett. A BMW számításai szerint mindez összességében 20 százalékkal takarékosabbá teszi az új generációs elektromos hajtásláncot, ami a fejlett akkumulátorral társítva akár 800 kilométeres hatótávolságot is eredményezhet az első debreceni BMW-ben – emelték ki.

A steyri üzemről és az ottani gyártás folyamatáról ide kattintva kaphatnak bővebb információt!

Forrás: dehir.hu