Még szigorúbb feltételeket támasztott a hatóság a katódot gyártó debreceni gyárral szemben

A kibocsátási határértéken túlmenően a monitoring esetében is szigorított a hatóság, és figyeltek a megelőzés elvére is.

A globális energia területén kiemelkedő EcoPro BM elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges katódot gyártó üzemet épít Debrecenben. A gyár alapkőletételi ünnepségét 2023-ban tartották, és a tervek szerint majd 2025-ben szeretnék elkezdeni a tömegtermelést a Déli Gazdasági Övezetben.

Az EcoPro BM, mely az egyik legkörnyezetbarátabb cég Dél-Koreában, Debrecenben is szigorú szabályoknak kell, hogy megfeleljen.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal honlapján közzétett dokumentumok szerint a környezetvédelmi hatóság figyelemmel volt a határértékek megállapítása során a megelőzés elvére, valamint az ipari parkban már engedéllyel rendelkező gyárak kibocsátásaira, illetve a felülvizsgálati dokumentációban ismertetett elérhető legjobb technikára és a bemutatott kibocsátási adatokra egyaránt.

A kibocsátási határértéken túlmenően a monitoring esetében is szigorított a hatóság. A nem hőtermeléssel összefüggő félévenkénti mérési kötelezettség helyett negyedéves, a hőtermeléssel összefüggő pontforrások esetében a háromévenkénti helyett éves mérési gyakoriságot írtak elő.

Az igen szigorú levegős kibocsátási határértékek mellett szigorú zajkibocsátási határértékeket is előírtak a hatásterületen és a mezőgazdasági területeken álló védendő épületek esetében is.

Mindez azért fontos, mert a Déli Gazdasági Övezetben felépülő üzemben elektromos autók gyártásához szükséges alapanyagot gyártanak majd. Ahogy korábban írta a Dehir, Debrecen város vezetése fontosnak tartja, hogy nemcsak az akkumulátorgyárak, de a teljes ellátási láncban részt vevő üzemek számára akár az uniós előírásoknál is szigorúbb feltételeket támasszanak a hatóságok, és ezek betartatását minden körülmények között biztosítani kell.

FORRÁS: DEHIR.HU