A megbeszélés fő témája az európai és globális akkumulátoripar helyzete, Magyarország világpiacon belül elfoglalt pozíciója és a CATL debreceni beruházása volt.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a mai napon hivatalában fogadta a CATL képviselőit – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetésen részt vett Mr. Chen Junwei, a CATL elnök-helyettese, Dióssi Lóránd, a CATL stratégiai tervezésért felelős vezetője, valamint a China Construction Bank Hungary képviseletében Ms. Wang Yanyun vezérigazgató asszony. A megbeszélés fő témája az európai és globális akkumulátoripar helyzete, Magyarország világpiacon belül elfoglalt pozíciója és a CATL debreceni beruházása volt.

A CATL már hatodik éve számít a világ legnagyobb elektromos jármű akkumulátor előállítójának, globális piaci részesedése 37 százalék. A társaság Németország után Magyarországon is fejleszti kapacitásait, a debreceni gyár építése a legnagyobb zöldmezős beruházásként jelenleg is zajlik, a próbagyártás tervezetten 2025 elején kezdődhet meg.

A gazdaságfejlesztési miniszter a megbeszélés során kiemelte, hogy az export- és beruházás vezérelt magyar gazdaság húzóerejévé mára egyértelműen a járműgyártás és az akkumulátorgyártás lépett elő. Hozzátette, hogy a járműipar jövőjét az elektromos autók jelentik, ebből az is következik, hogy akkumulátorgyártás nélkül nincs fenntartható járműgyártás sem. Nagy Márton rávilágított, hogy

„a CATL magyarországi beruházása így egyszerre járul hozzá a magas hozzáadott értékkel rendelkező gazdasági teljesítmény növeléséhez és a munkahelyek megvédéséhez is.”

Az akkumulátorgyártás szerves része a magyar gazdaságnak, a következő években több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztés érkezhet az ágazatba, amivel 20 ezer új munkahely létesülhet. Magyarország a világ 4. legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet Kína, az Egyesült Államok és Németország után, hazánk gyártási kapacitása elérheti a 250 GWh-t, ezzel az európai szükséglet 35 százalékát leszünk képesek kiszolgálni – húzta alá a miniszter.

Nagy Márton szerint lényeges, hogy az akkumulátorgyárak jelentősen növelhetik a kutatásfejlesztési ráfordításokat is. A CATL például már kutatói együttműködést kötött az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat akkumulátor-kutatásokra specializálódott részlegével, emellett a kínai társaság saját kutatóintézete további kutatási együttműködések lehetőségét nyitja meg a magyar kutatók számára.
Ennek érdekében a felek megállapodtak, hogy az egyeztetések a jövőben is folyamatosak maradnak.

FORRÁS: VG.HU