Papp László: Debrecen érdeke, hogy erős gazdasága legyen, és ez az erős gazdaság a debreceniek érdekét szolgálja

 

Európa egyik legnagyobb gazdaságfejlesztési programja zajlik Debrecenben – erről beszélt a polgármester a Közügy című műsorban.

Veszélyhelyzeti környezetvédelmi kormányrendelet, vízgazdálkodás, munkacsoport, gazdaságfejlesztés – többek között ezekről a témákról is szó esett a Debrecen Televízió Közügy című műsorában.

Mint ismert, a veszélyhelyzeti környezetvédelmi kormányrendelet kapcsán Papp László azt jelentette ki, hogy nem vonatkozhat semmilyen könnyítés az akkumulátorgyárakra. Másnap a Hivatalos Értesítőben közzétettek egy, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett miniszteri utasítást, melyből kiderült, hogy környezetvédelmi hatósági szerződés akkumulátorgyárak esetén egyáltalán nem köthető.

Ezzel kapcsolatban a műsorban azt mondta a polgármester, a kormányrendeletet áttekintve azt látta, hogy a megfogalmazása valóban „komoly félreértésre adhatott okot”. Hozzátette, a hatóságokba vetett bizalom rendkívül fontos és „tudni kell garantálni” azt, hogy a környezetvédelmi szabályok nem az asztalfióknak készülnek, hanem „ezt mindenkivel szemben érvényesítjük”.

– Nincs pardon, nem lehet a környezetvédelmi szabályokkal játszani! A Dunaferr-eset kapcsán ez szenvedett csorbát, és joggal hihették azt az emberek, hogy ez vonatkozik az akkumulátorgyárakra is. Miután hosszabb ideig nem volt írásbeli hatása a kormányzati ígéretnek, „tollat ragadtam” és mondtam, hogy álljunk meg egy pillanatra, mert ez a bizonytalanság nagyon nem tesz jót – hangsúlyozta.

Ezt követően született meg az a miniszteri utasítás, amely egyértelműsítette, hogy ez a könnyítés akkumulátorgyárakra és az ahhoz kapcsolódó tevékenységet végző gyárakra nem alkalmazható.

Vízbázis kérdése

Papp László arról is beszélt, hogy az akkumulátorgyártással kapcsolatban az egyik legneuralgikusabb kérdés a vízkérdés.

– Bár picit hiszterizálva van ez a kérdéskör, mert Debrecennek volt is, van is és lesz is elegendő vize – mutatott rá.

Hozzátette, év végén lezárják a Civaqua első ütemét, amely komoly előrelépést jelent. Kiemelte:

„Debrecen vízháztartásával semmi probléma nincs”, de ez nem jelenti azt, hogy „ne kellene a vízbázisra figyelni, vigyázni”,

ezért is születtek meg azok a kormányzati döntések, melyek a tisztított szennyvíz újrahasznosítását írják elő, illetve ennek a technológiának a kiépítéséhez biztosítanak forrásokat, fogalmazott.

Papp László arról is beszélt, hogy hamarosan olyan közbeszerzési eljárást írnak ki az iparterületekre vonatkozóan, melyben „a tisztított szennyvíz technológiának a kiépítése, az ahhoz szükséges technikai, műszaki feltételek kiépítése meg fog történni”. Mint mondta, az érintett vállalatok részéről „megvan az egyértelmű elköteleződés abba az irányba, hogy a hűtési technológiájukhoz és a nagy vízigényű tevékenységükhöz a tisztított szennyvizet használják”.

Papp László hangsúlyozta: a debreceni egy vállalkozásbarát, gazdaságot támogató hozzáállással rendelkező önkormányzat, de ez nem jelenti azt, hogy „az emberekkel szemben az üzleti szféra, a vállalkozások vagy gyárak oldalára” állnának.

– Debrecen érdeke, hogy erős gazdasága legyen, és ez az erős gazdaság – a szabályok betartása mellett – a debreceniek érdekét szolgálja. Ha vízről van szó, ha környezetvédelemről van szó, ha monitoring rendszerről van szó, akkor természetesen a város teszi azt, ami a kötelezettsége: hogy garantálja a debreceniek jólétét, biztonságát. Ezért is írtam azt a közleményben, hogy

a debreceniek biztonsága nem szerződés kérdése, ezzel nem szórakozhat senki, hanem ez egy olyan kötelezettségünk, amelyről minden pillanatban gondoskodni kell és ezt is tesszük – húzta alá a polgármester.

Munkacsoport megalakulása

Papp László rámutatott: számos fejlesztés – legyen szó állami vagy önkormányzati beruházásról – zajlott és zajlik a városban, amelyek rendszerint összefüggnek „éppen ezért nem újkeletű dologként létrejön egy munkacsoport az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint Debrecen városa részvételével”.

Hozzátette, „Európa egyik legnagyobb gazdaságfejlesztési programja zajlik Debrecenben”, a BMW több száz négyzetméteres épületet épít egy új ipari parkban, melynek megvalósítása komoly felkészültséget igényel. Épp ezért már a beruházásról szóló döntés után megalakult egy munkacsoport, melynek feladata többek között az, hogy lássa: milyen beruházásokat és milyen ütemben kell elindítani, az ahhoz szükséges beszerzési eljárásokat előkészítse vagy az, hogy akadály, probléma esetén minisztériumi vagy önkormányzati közreműködéssel megoldják azt.

– Maga a munkacsoport egyértelműen azzal a céllal jött létre, hogy a debreceni fejlesztések gördülékenységét, profi végrehajtását tudja biztosítani.

A polgármester arról is beszélt, hogy a környező, meghatározó közép-európai városok – például Krakkó, Kassa, Kolozsvár vagy Temesvár – gazdaságát és Debrecenét összevetve látszik, hogy a cívisvárosi messze elmarad.

– A ’30-as évekre nagyjából ezt a lemaradást le tudjuk küzdeni – mondta.

Hozzátette: ebben

kiemelt szerepe van és lesz az oktatás fejlesztésének, hiszen a cél az, hogy már diákként a városba vonzzák a fiatalokat, akikre nagy szüksége van Debrecennek a gazdaság erőteljes fejlődése miatt.

– Nagyon sok tennivalónk van és lesz a következő időszakban, és mindez azt a célt szolgálja, hogy Debrecen egy olyan életteret, lehetőséget adjon az itt élő polgárok, emberek számára, ami európai színvonalat és életminőséget képvisel.

 

FORRÁS: DEHIR.HU