Papp László: fontos, hogy erős hatósági kontroll mellett működjenek a debreceni üzemek

Debrecen – A polgármester úgy véli, a debreceniek számára ez a legfontosabb, s ez eddig is így volt a városban.

Mit gondol arról, hogy a központi szabályozás szerint szélerőmű csak 12 kilométerre létesülhet a településektől, míg felső küszöbértékű, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem nem probléma, ha másfél kilométerre van? – ezt kérdezte Debrecen polgármesterétől a Debrecen Televízió egyik nézője. Papp László A polgármester válaszol című műsorban úgy felelt, a szélerőművek telepítése városképi és környezeti szempontokat is felvethet, de szerinte ahol van ennek relevanciája, ott érdemes lenne felülvizsgálni ezt a 12 kilométeres szabályt, ez azonban nem önkormányzati, hanem országgyűlési hatáskör. Úgy véli, ahol a szélenergia hasznosítható lenne, ott szükséges lenne a szabályozás felülvizsgálatára.
Papp László: fontos, hogy erős hatósági kontroll mellett működjenek a debreceni üzemek

„A debreceni Északnyugati Gazdasági Övezet területe például viszonylag jól hasznosítható terület ebből a szempontból is, azt nem tartom kizártnak, hogy ott idővel ilyen jellegű fejlesztések is megvalósuljanak, de jelen pillanatban nem lehet ilyen szélerőműveket telepíteni Debrecen közvetlen közelében sem” – fogalmazott.
A veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek kapcsán elmondta, Debrecenben van olyan üzem, mely a városban, lakókörnyezetek közelében helyezkedik el, ilyen például a Teva gyógyszergyára.
„Együtt tudunk vele élni, nincs vele probléma, hiszen a hatóságok figyelemmel kísérik az ott zajló folyamatokat, felelős vezetése van a gyógyszeripari üzemnek, és nincs vele problémánk évtizedek óta. Sőt, büszkék vagyunk rá, hogy Debrecen gyógyszeripari központ, több ezer embernek ad munkát, együttműködik a Debreceni Egyetemmel, kutatás-fejlesztési tevékenységet végez, azaz nagyon sok pozitív hatása van, de kétségtelen, hogy a környezeti hatások tekintetében folyamatos figyelmet igényel” – nyilatkozta.
Úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy az akkumulátorgyárak esetében is hasonló lesz a helyzet. Papp László örömtelinek nevezte azt a fejleményt, hogy a CATL a debreceni beruházása kapcsán kérte az eredetileg benyújtott és elfogadott környezethasználati engedélyének módosítását.

„A gyár építője a korábbi, egyébként mindenféle határérték alatt lévő paraméterek mellett is úgy kéri módosítani a környezetvédelmi engedélyét, hogy még további, önmagával is szigorúbb feltételeknek akar megfelelni, legyen szó szén-dioxid-kibocsátásról, szén-monoxid-kibocsátásról, vagy bármely olyan anyagról, amely az üzemből távozhat, tehát jelentős mértékben javul az együttműködése a környezetével ennek az üzemnek. Itt is az lesz a legfontosabb, hogy a kiépülő monitoring rendszerrel folyamatosa figyelemmel tudjuk kísérni a környezetében zajló folyamatokat, és a hatóságok – ahogy eddig is, úgy a jövőben is –lássák el minden tekintetben azokat a feladatokat, melyek garantálják a biztonságunkat. A város gazdasági erősödése pedig emellett garantálható”
– jelentette ki.

Papp László a hozzá érkezett visszajelzések alapján azt látja, a debrecenieknek az nagyon fontos, hogy erős hatósági kontroll mellett tudjanak ezek az üzemek működni,s ha ennek megvannak a garanciái, ezek az üzemek elfogadhatóvá válnak.

„Nyilván nem mondhatom ezt mindenki nevében, hiszen sokan vannak, akik ezzel együtt is ellenérzéseket fogalmaznak meg az ilyen típusú beruházásokkal kapcsolatban, de a világ fejlődik, egyértelmű döntés van az Európai Bizottság és az Európai Unió részéről, hogy a világ közlekedése az ebbe az irányba tart. Az energiatárolás néhány év múlva a háztartások működésében is kulcsfontosságú lesz, mert akkor tudjuk majd hatékonyan működtetni az otthonainkat, ha akkumulátorokban is tárolt energiát is fel tudunk majd használni” – magyarázta.

FORRÁS.DEHIR.hu