Radikálisan csökkenti az oldószer kibocsátását debreceni gyárában a CATL

Erről ír posztjában Papp László. A polgármester jelzi: számára a debreceniek érdeke az első, ennek megfelelően tárgyalnak minden itt működő hazai és külföldi vállalat vezetőivel.

A választások lezárultával nem ért véget a munka – írja posztjában Debrecen polgármestere a Facebookon.

„Ahogy a választások éjszakáján is fogalmaztam: a város gazdaságának úgy kell fejlődnie, hogy páratlan lehetőséget biztosítson a debreceniek számára, a környezeti szempontok maximális figyelembevételével. A választási győzelem nem jelenti azt, hogy az akkumulátor-szektor ügyével nem kell foglalkozni.”

Papp László emlékeztet rá, hogy az elmúlt egy évben folyamatos egyeztetéseket folytattak a CATL képviselőivel, annak érdekében, hogy mindazokban a kérdésekben,

„amelyek Debrecen közösségét kiemelten foglalkoztatták pozitív irányú változásokat érjünk el.”

Ennek eredményeként néhány héttel ezelőtt a CATL bejelentette, hogy hűtés-technológiát vált és jelentős mértékben csökkenti a vízfelhasználást és ezt is jelentős mértékben tisztított szennyvíz felhasználásával teszi.

Papp László bejelentette:

a mai nappal újabb mérföldkőhöz érkeztünk. A CATL benyújtotta a kormányhivatalhoz, azt a módosítási kérelmét, melynek eredményeként az NMP nevű oldószer kibocsátását minimális szintre csökkenti.

Mint írja, az energiahatékonyságot szolgálja, hogy a cég által bérelt ingatlanban nem lesz gázfelhasználás, sem az ott végzett tevékenységhez, sem az épület fűtéséhez.

„Köszönöm a debreceniek bizalmát és támogatását. Számomra a debreceniek érdeke az első! Ennek megfelelően tárgyalunk minden városunkban működő hazai és külföldi vállalat vezetőivel.”

A CATL lépését komoly eredményként értékeli az önkormányzat – ezt már a Debrecen Televízió stábjának nyilatkozta Papp László.

„A feladatunk az, hogy nem csak ahogy az elmúlt évben, hanem a következő, előttünk álló időszakban is folyamatosan figyelemmel kísérjük a városban zajló nagy ipari beruházásokat, azok környezetvédelemre és környezetre gyakorolt hatását, és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy Debrecen polgárai a gazdasági fejlődésnek a pozitív előnyeit, pozitív hozadékát élvezzék” – emelte ki a polgármester.

 
FORRÁS:DEHIR.HU, DEBRECEN.HU