Debrecen – Nagy hangsúlyt fektet a vállalat az oktatási együttműködésekre, a helyi tehetségek gondozására és a munkaerőfejlesztésre – közölték csütörtökön.

A vállalat bizalomra épülő, erős partneri kapcsolatok kialakítására törekszik a város és a környező települések lakosaival, hangzott el a csütörtöki tájékoztatón.

A debreceni gyár sikeres üzemeltetéséhez és a helyi munkavállalók elköteleződéséhez kulcsfontosságúnak tartják az oktatási együttműködéseket és a munkaerő folyamatos fejlesztését. A CATL magyarországi leányvállalata együttműködési megállapodás aláírásáról döntött a Debreceni Szakképzési Centrummal és toborzási kampányba kezd a jövő év első felében – jelentették be a vállalat sajtótájékoztatóján.

A CATL az innovatív energiaipari technológiák fejlesztése területén nemzetközi piacvezető vállalatként elkötelezett amellett, hogy világszerte elsőrangú megoldásokat és szolgáltatásokat nyújtson az úttörő energetikai alkalmazások terén. A vállalat második európai akkumulátorgyárát Debrecen Déli Gazdasági Övezetében létesíti, amivel Hajdú-Bihar vármegye egyik legnagyobb munkaadójává válik.

A CATL hosszú távra kötelezte el magát Debrecen mellett, célja, hogy jó szomszédi viszonyt ápoljon a város és a környező települések lakosaival, aktív és pozitív szerepet vállalva a régió életében.

Friss hír, hogy a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) szerdán szóbeli határozatot hozott a CATL iparbiztonsági engedélyének megsemmisítésére a biztonsági jelentés közzétételének formai hibája miatt.

Az eseményen maga Jason Chen, a CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója beszélt a határozatról.

– Az engedély alapját képező bármilyen biztonsági jelentéssel, vagy kérdéssel kapcsolatban a Kúriának nem volt problémája. Az ítéletnek nincs közvetlen hatása a kivitelezési munkálatok folytatására, mivel a bírósági döntés a társaság egységes környezethasználati engedélyének, illetve építési engedélylének érvényességét nem érinti – mondta.

A CATL tehát folytatja a debreceni gyár építését, és megteszi a szükséges lépéseket az iparbiztonsági engedély megszerzéséhez szükséges követelmények teljesítésért.

– A déli ipari parkban megvalósuló beruházásunk a tervek szerint halad, az üzem 2025-ben kezdi meg a termelést – nyilatkozta Jason Chen.

A szakember húsz éve dolgozik az autóiparban, kiterjedt tapasztalattal rendelkezik, többek között ő volt felelős a német gyár elindításáért és most a debreceniért is ő felel.

A tervek szerint haladnak

Az építkezés mostanra látványos szakaszához érkezett, a talajegyengetési és cölöpözési munkálatok már befejeződtek, jelenleg a beruházás a gyár szerkezetépítésének fázisában tart. A legmodernebb ipar 4.0 technológiát 2024-ben telepítik. Ezzel párhuzamosan a vállalat jövőre megkezdi az új munkatársak felvételét is. A debreceni gyárban cellákat és modulokat állítanak majd elő.

2024 első felében a CATL mintegy 200 munkavállaló toborzását tervezi, akik elsősorban a karbantartás, a termelés, a minőségbiztosítás és a logisztika területén fognak dolgozni. Az alkalmazottak száma a jövő év folyamán fokozatosan nő. Közvetlenül a termelés beindulása előtt főként szakképzett munkaerőre lesz szüksége a cégnek: mérnökökre, technikusokra és gépkezelőkre. A fejlett technológiának és a folyamatos innovációnak köszönhetően a CATL magas szintű képzést biztosít majd alkalmazottainak.

– Minden városban, ahol a CATL jelen van, arra törekszünk, hogy jó munkaadóvá és jó szomszéddá váljunk

– hangsúlyozta Jason Chen.

A CATL sikere mögött a folyamatos innováció áll, amelynek köszönhetően a vállalat olyan gyártási rendszert fejlesztett ki, melynek lényege a meghibásodás és a veszteségek minimalizálása. A cég öt kutatás-fejlesztési központjában világszerte több mint 18 ezer ember foglalkozik fejlesztéssel, így a CATL világelső az anyagkutatás, a termékfejlesztés és a gyártási innováció terén. Ezek a tudományos eredmények mind hatással vannak a fenntartható termelésre, az ellátási lánc ellenálló képességére és a munkaerő elkötelezettségére is.

Mint mondta, az üzleti partnereik szerették volna, hogy Magyarországon hozzák létre második európai gyárukat, ugyanis számos autógyár is működik hazánkban, így a logika is ezt diktálta.

– Remek infrastruktúrája van az országnak, nem beszélve a közelben fellelhető nyersanyagokról, a nemzetközi értelemben is rendkívül jó befektetési környezetről, vagy a nagyszerű középszintű és felsőoktatásról – tette hozzá.

Kiemelte, rugalmas gyártósorok jellemzik majd a debreceni gyárat, amelyek különböző típusú termékekre adaptálhatók. Mivel szeretnék a karbonsemlegességet elérni a termelésben, ezért saját zöldenergia-forrásokat fognak kiépíteni a cég területén és azon kívül is, sőt harmadik felek szolgáltatásait is igénybe veszik majd.

Stratégiai együttműködés

A CATL nemcsak munkatársainak karrierjét támogatja, hanem a jövő tehetségeinek képzésében is aktív szerepet kíván betölteni úgy Debrecenben, mint a vármegye teljes területén, az oktatás minden szintjén.

A vállalat már több debreceni oktatási intézménnyel alakított ki közvetlen kapcsolatot, így például szakképző iskolákkal és a Debreceni Egyetemmel, annak érdekében, hogy felmérje a tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket. A CATL számára kulcsfontosságú a megfelelő színvonalú szakképzés elősegítése, ezért a vállalat együttműködés elindításáról döntött a Debreceni Szakképzési Centrummal, hangzott el az eseményen. Az együttműködésnek köszönhetően a diákok megismerkedhetnek az iparág legmodernebb technológiájával, megtapasztalhatják mit jelent a csapatmunka egy nemzetközi vállalatnál, emellett széleskörű szakmai kihívásokkal találkozhatnak. Ezzel párhuzamosan a CATL Debrecenben szakképzett, motivált, fiatal helyi munkaerőt foglalkoztathat.

– A CATL stratégiai szemléletének és a helyi tehetségfejlesztésbe vetett hitének köszönhetően a Hajdú-Bihar vármegyei fiatalok új és inspiráló karrierlehetőségekhez juthatnak az akkumulátor- és autóiparban, élve a régió iparosodásának előnyeivel

– mondta el a sajtóeseményen Szilágyi Balázs, a CATL közügyekért felelős vezetője.

Hozzátette, Debrecenben a munkaerőt tekintve nagy verseny van. Próbálnak elsősorban itt keresni munkatársakat, de a város határait is át kell lépniük, ez már világos számukra. Mint azt felvázolták, négy lépésben igyekeznek dolgozókat toborozni. Mivel Magyarországon belül növekszik a mobilitás, így a diplomás munkaerő esetében akár az egyetem régi diákjai, vagy elszármazott debreceniek is visszatérnek a CATL miatt. A munkaköröket illetően fokozatosan haladnak majd a termelés irányába. Egyelőre döntően diplomásokból áll az alkalmazottak sora, de a következő évben egyre inkább a fizikai munkások kerülnek majd előtérbe.

A jövő év során az első félévben már egy nagyobb létszám, a második félévben, esetleg a következő év elején pedig megközelíthetik az ezer főt. 2025-re kétezer, 2026-ra a tervek szerint háromezer lehet a foglalkoztatottak száma a CATL debreceni gyárában.

A járási hivatalokon belül működő foglalkoztatási részlegek, de magáncégek is partnereink – összegezte Szilágyi Balázs.

Fókuszban a fenntarthatóság

A CATL aktívan támogatja a nemzetközi közösség által kitűzött karbonsemlegességi célokat. A vállalat ennek mentén az idei Sanghaji Autószalon Kiállításon jelentette be azon célkitűzését, miszerint alaptevékenységében 2025-re, az akkumulátorok teljes értékláncában pedig 2035-re eléri a szén-dioxid-semlegességet.

A CATL világszerte kulcsszerepet játszik az energiaátmenet sikeres megvalósításában, továbbá a szén-dioxid-kibocsátás-mentes közlekedés megteremtésében.  A környezetvédelemhez és a társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódó helyi szintű tevékenységek prioritást élveznek a CATL leányvállalatainál is, így a cég a jövőben Debrecenben is több társadalmi célú projekt megvalósítását tervezi.

FORRÁS:DEHIR.HU