Szijjártó Péter: az egész autóipar helyzete függhet a debreceni BMW-gyártól – videóval
Szerző: Dehir.hu
Világszenzációról beszélt a Médiacentrum Debrecen Petőfi téri stúdiójában a külgazdasági és külügyminiszter.
Hét évvel a történelmi bejelentés után pénteken hivatalosan is megnyílik a BMW debreceni gyára, ahol hamarosan elindul a teljesen elektromos Neue Klasse sorozatgyártása. Az eseményen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Szijjártó Péter, aki 2018. július 31-én jelentette be, hogy a világ egyik legsikeresebb és legnagyobb autógyártó vállalata Debrecen mellett építi fel legújabb üzemét, az ünnepélyes gyárátadó előtt ellátogatott a Médiacentrum Debrecen Petőfi téri stúdiójába, ahol Keserű Zsuzsa főszerkesztő készített vele interjút a HírPONT Extra című közéleti műsorban, melyet este láthatnak majd a Debrecen Televízió nézői.
– Amikor a debreceni gyárról beszélünk, világszenzációról beszélünk, az autóipari technológiai forradalom mérföldkövéhez értünk – jelentette ki a miniszter.
Úgy fogalmazott: kritikus fontosságú tevékenységről van szó, mert az egész autóipar helyzete függhet a debreceni gyártól.
– Az autóiparnak át kell állnia a tisztán elektromos járművekre, mert ha a közúti közlekedést nem sikerül átállítani elektromos alapokra, akkor a zöld célkitűzéseinknek búcsút inthetünk, a környezetvédelmi célok nem tudnak teljesülni. Ez technikai kérdés – mondta a miniszter. – A nagy autóipari cégek milliárdokat fektetnek a fejlesztésekbe, hogy a hagyományos hajtásláncokat leváltsák – tette hozzá.
Kiemelte, milyen nagy jelentősége van annak, hogy német autógyártók magyarországi helyszíneknek szavaztak bizalmat, mert ez munkahelyeket teremt az országban. Magyarországon több mint 176 ezren dolgoznak közvetlenül a járműiparban, közvetetten még többen, és további munkahelyeket teremt a debreceni BMW-gyár is, illetve majd a kecskeméti Mercedes- és a szegedi BYD-gyár is. Mint sorolta, az Audinál termelési rekordok születtek, a Suzuki is egy nagy beruházást hajtott végre Győrben, a Stellantisnál pedig rekordmegrendelések vannak.
Arra a kérdésre, mit gondol arról, mondhatjuk-e, hogy az iX3 a BMW Szoboszlai Dominikja, ahogy erről a Dehiren is olvashattak, Szijjártó Péter nagy egyetértéssel reagált.
– Másfél hete találkoztam legutóbb a BMW vezetőivel, akik nagy izgalommal várták már a debreceni gyár átadását. Az iX3 a müncheni vásár igazi sztárja volt, az új világ új szolgáltatásaival jelentkezik ez az autó. Ami a debreceni gyárat illeti, már most látható, hogy az eredeti tervekhez képest sokkal gyorsabb lesz a felfutás, óriási az érdeklődés az itt készülő járművek iránt.
A miniszter meglátása szerint a magyar autóipar rendkívül erőteljes növekedést produkál, és ez magával húzza majd az egész ipari teljesítményt, az pedig a gazdasági teljesítményt.
A zöld rendszámos autókhoz akkumulátorra is szükség van
Szijjártó Péter beszélt az akkumulátorgyárakról is, melyeknek Magyarországon nagyon szigorú szabályokat kell betartaniuk. A miniszter, utalva Magyar Péter egyik korábbi, Debrecent érintő kijelentésére, úgy fogalmazott:
„Debrecenben szapulni az akkumulátoripart, abban a városban, mely az új autóipari korszak egyik központja lesz, észszerűtlenség.”
Hozzátette: mindenki szerette volna ezeket a gyárakat, nagyon sok ország versenyzett azért, hogy náluk épüljenek fel, mert ez a jövő, az elektromos autókhoz kellenek az akkumulátorok.
– Ha a zöld rendszámos autókért lelkesednek a környezetvédők, akkor észre kell venniük, hogy azokhoz akkumulátort is kell gyártani. Magyarország pedig nagyon sokat tett azért, hogy ne máshova, hanem ide jöjjenek ezek a gyárak – emlékeztetett Szijjártó Péter.
A miniszter beszélt a digitális polgári körökről, valamint a sajtószabadságról és a rágalmazásról is. Mint mondta, olyan nincs, hogy egy újságíró állít valakiről valamit, aztán ha kiderül, hogy mégsem úgy van, akkor meg a sajtószabadság mögé bújik az illető. Az, hogy következmények nélkül lehet hazudozni másokról, nem elfogható.
Az ENSZ közgyűlése is téma volt a beszélgetés során. Európa nagyon háttérbe szorult, sokat kell dolgozni, hogy ez változzon, mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy „Trump elnök úrban lehet bízni”.
– Nagyon fontos mindent megmozgatni annak érdekében, hogy az együttműködések alapját a kölcsönös tisztelet jelentse, és ne blokkosodjon a világ. Nekünk a globális tiszteleten alapuló együttműködés mellett kell lándzsát törni” – jelentette ki Szijjártó Péter.