Színváltós és beszél: a jövő autóját mutatja be Debrecenben a BMW Group

Debrecen – Három napon át ingyenesen lehet megtekinteni a BMW i Vision Dee tanulmányautót, melyben a jövő technológiái vonulnak fel.

Az év elején Las Vegasban mutatta be a BMW Group a BMW i Vision Dee tanulmányautóját, ami most Debrecenbe érkezett, a különleges jármű most először látható Magyarországon, ráadásul ingyen tekinthetik meg a látogatók a Modemben.

A BMW Group és a BMW Group Gyár Debrecen is nagy hangsúlyt fektet a közösségi szerepvállalásra, ennek jegyében jelen voltak például a Debreceni Virágkarneválon és Campus Fesztiválon, ahol nagy sikert aratott a 100 százalékban újrahasznosított anyagokból készült BMW i Vision Circular. Most a BMW i Vision Dee-t hozzák el a debrecenieknek, hogy megmutassák, milyen technológiákkal készülnek majd a jövő autói – többek között városunkban is.

A BMW i Vision Dee tanulmányautó

október 26-tól 28-ig lesz látható a debreceni Modemben, csütörtökön 13 és 18, pénteken 10 és 20, szombaton pedig 10 és 22 óra között lesz lehetőségünk megcsodálni.

A Modem ügyvezetője a bemutatón azt mondta, ennek a három napnak fontos eleme, hogy bemutassák a két cég működését és lehetőségeit „az innováció és a kreativitás hívószavai mellett”. Épp ezért szombaton, a Múzeumok Őszi Fesztiválja részeként közös programot rendez a BMW és a Modem.

– Egy helyre hozzuk a technológiát és a művészetet. Programjainkon vendégeink megnézhetik a BMW legújabb Vision-modelljét, mi pedig megmutatjuk, hogyan működik Magyarország legfiatalabb muzeális intézménye, mit rejt egy műtárgyraktár és egy külön erre a célra kialakított kutatószobában hogyan zajlik a műtárgyfeldolgozás.

Örömmel tölt el, hogy a BMW nálunk mutatja be először legújabb Vision-autójukat és a Modemen keresztül láttatja a jövőt, a technológiát, a jövő technológiáját

– mondta Vizi Katalin.

A BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy 2025-ben gördül le a gyártósorról a világon először Debrecenben a Neue Klasse, „mely egy teljesen új elektromos platform lesz”.

– Azért, hogy ez megtörténhessen, már most rengeteg kollégánk dolgozik. A gyár építése, ahol az autógyártás folyik majd, szintén nagyon jó ütemben halad. A BMW-csoport összesen már három tanulmányautót mutatott be, melyek külön-külön más és más jellemzőkkel bemutatják azt, hogy a vállalat milyen elképzeléssel él a jövővel kapcsolatban – tette hozzá Jenei Réka.

Rámutatott, nyáron a BMW i Vision Circular Magyarországon először Debrecenben járt, most pedig „a Neue Klasse felé vezető út” során megalkotott második tanulmányautót is elhozzák, az országban először a cívisvárosba.

–  Engedjék meg, hogy bemutassam a BMW i Vision Dee-t. Dee meg szokott sértődni, ha csupán autónak nevezzük, ezért óvatos vagyok, hiszen ő a vezető állandó társa. Nevét a „digital emotional experience” kifejezések mentén kapta, mely kiválóan tükrözi a tanulmányautó célkitűzését: létrehozni a valaha volt legszorosabb kapcsolatot ember és autó között.

Hozzátette, a BMW-csoport számára kiemelten fontos, hogy a helyi közösségek – így a debreceniek is – megismerhessék a vállalat kultúráját, létesítményeiket, tevékenységüket, valamint „azt a hosszú utat, amely a gyár megnyitásához vezet és annak minden mérföldkövéről értesüljön”.

–  A virtuális világ és a valódi vezetési élmény fúzióját jelentő BMW i Vision Dee tanulmányautó nagyközönség előtti bemutatása kapcsán bízom abban, hogy sikerül közelebb hozni mindenkihez azt a jövőt, amit Debrecenben építünk

– mondta Jenei Réka.

A BMW tradíciókra építve valami egészen újat hoz létre az autózásban, ez pedig hasonlít ahhoz, ami Debrecenben is zajlik: a hagyományokra építve egy teljesen új korszak nyílik a városban – erről már Papp László beszélt.

A polgármester szerint azzal, hogy 2018-ban a BMW úgy döntött, Debrecenben építi fel új európai gyárát, „valóban egy új korszak kezdődött”, de ez igazán akkor válik kézzel foghatóvá, amikor „majd legördülnek az első járművek a gyártósorról”.

– Az, hogy ez a korszak Debrecenben kezdődik, Debrecennel fonódik össze, rendkívül különleges érzés.

Valami újat létrehozni, valami újban elsőnek lenni mindig nagyon örömteli érzés. Debrecennek ebben a tekintetben jó pár alkalommal volt már lehetősége megkóstolni, milyen elsőnek lenni, de ez most valóban egy világra szóló történet.

Egy olyan történet, amely egyrészt a világ egyik leginnovatívabb vállalatának globális hálózatában is az első, és meggyőződésem, hogy a járműgyártás, a járműipar tekintetében is az – emelte ki.

Papp László fontos polgármesteri missziójának nevezte megtalálni azokat a lehetőségeket, melyekkel perspektívát, életpályát, lehetőséget lehet nyitni a debreceni, – kicsit kitekintve a város határain túlra pedig – a régióbeli fiatalok számára.

– Bízom benne, hogy Debrecen ebben a tekintetben nemcsak úgy profitál a BMW-vel való együttműködésből, hogy láthatjuk, tapasztalhatjuk, mit jelent az autóiparban, a járműgyártásban egy-egy ilyen autó összeállítása és piacra dobása, hanem hogy ebben effektíve debreceni fiatalok

keze munkája is benne lesz – mutatott rá a polgármester.

 

FORRÁS: DEHIR.HU