Több ezer euróval támogatta Berettyóújfalut a CATL Debrecen

Az elmúlt évek alatt több hajdú-bihari közösségi kezdeményezéshez is csatlakozott a világ vezető akkumulátorgyára. A CATL Debrecen ezúttal több ezer eurót ajánlott fel Berettyóújfalu önkormányzatának, amely a város közösségi terei zöldfelületeinek megújítására fordítja az összeget.

Összesen 7700 eurót adományozott a CATL Debrecen Berettyóújfalu önkormányzatának. A képviselő-testület döntése értelmében ezt az összeget a város közösségi tereinek virágosítására, több park zöldfelületének megújítására fordítják. Mindezek mellett az önkormányzat saját költségén öntözőrendszereket telepít, újít fel, továbbá rendbe rakja a parkok padjait, alkotásait is. A részletekről július 4-én számoltak be a bihari város központjában. Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere köszöntőjében elmondta, a hajdú-bihari vállalkozások jó példával járnak elől azzal, hogy nemcsak munkahelyeket teremtenek, hanem társadalmi felelősségvállalásukkal is segítik azt a közösséget, ahol tevékenykednek.

– Ha végigmegyünk Berettyóújfalun, láthatjuk, milyen rendezettek és szépek például a buszváróink. Sokan gondolták úgy, hogy örökbe fogadnak egy-egy ilyen közteret, melyet felújítottak és a lakosok rendelkezésére bocsátottak. Ezzel nemcsak a környezettudatosságukról tettek tanúbizonyságot, hanem az önkormányzatot is segítették – fogalmazott.

Ehhez csatlakozott most a CATL Debrecen, amely célul tűzte ki a környező településekkel való jó kapcsolatot kialakítását. Így keresték meg Berettyóújfalu önkormányzatát és ajánlották fel támogatásukat

– mondta Muraközi István. Hozzátette, a városvezetőség számára kiemelt fontosságú a közterületek szebbé és jobbá tétele, hogy Berettyóújfalu arról is híres legyen, mennyire virágos és környezettudatos település.

Berettyóújfalu polgármestere elmondta, a CATL Debrecen támogatásából három területet – a múzeum előtti, a Diószegi iskola előtti parkokat, valamint a Szerelemparkot – virágosítják, újítják fel. – A növényeket beszereztük, a Bihari Múzeum előtti területen már el is kezdtük a munkát. Bár a jelenben történik ez a zöldterületrendezés, de ezzel a jövőnek is üzenünk, valóban szeretnénk egy olyan települést adunk át a következő generációnak, amely szép köztereivel elnyeri az itt élők és az ide látogatók tetszését – fogalmazott Muraközi István.

Aktív támogató a CATL Debrecen

Piedl István János, a CATL Debrecen márkaépítője elmondta, a kínai akkumulátorgyártó vállalat mindenhol támogatja a helyi kezdeményezéseket, igyekszik aktív és pozitív szerepet vállalni a helyi közösségek életében.

Tavaly a Debreceni Karitatív Testülettel együttműködve, húsvétkor tartósélelmiszer-csomagokkal, karácsonykor pedig ajándékcsomagokkal és pénzadományokkal segítettük az időseket, rászorulókat. A Debrecen Megyei Jogú Város Szociális Szolgálat Pallagi utcai intézményének 1,5 millió forintot adományoztunk egy gyógyászati célú sószoba kialakítására. 2024 márciusában 20 ezer eurós pénzadománnyal támogattuk a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját. Mindezek mellett a CATL Debrecen 30 ezer euróval járult hozzá egy ritka, genetikai betegségben szenvedő, kétéves debreceni magyar kisfiú kezeléséhez

– sorolta a kínai akkumulátorgyártó vállalat munkatársa.

A CATL Debrecen mindezeken felül támogatja munkatársai karrierépítését, gondoskodik a jövő tehetségeinek képzéséről Debrecenben és a régióban egyaránt. Ennek jegyében a vállalat 2024. február 13-án együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Szakképzési Centrummal, június 20-án pedig a Miskolci Egyetemmel.

Ezt eredményezi az önkormányzat és a CATL Debrecen együttműködése

– Reményeink szerint hamarosan további hasonló együttműködések elindításáról is beszámolhatunk, akár itt, Berettyóújfaluban, akár Debreceni Egyetem vonatkozásában. Mindezek mellett és mindezek miatt örülünk, hogy olyan kezdeményezéseket tudunk támogatni, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy zöldebb környezetben élhessünk. Így Berettyóújfalu virágosításában is örömmel veszünk részt – vallja.

Berettyóújfaluban összesen 2630 darab növényt ültetnek el, sövényeket alakítanak ki, valamint árnyék- és naptűrő talajtakaró növényeket és egyéb évelő növényeket telepítenek a CATL Debrecen támogatásából. Az eseményen továbbá elhangzott, Berettyóújfalu népességmegtartó képességéhez az is hozzátartozik, hogy a közterületei szépek legyenek. A projektet az önkormányzat kiegészíti a Diószegi iskola előtti park öntözőrendszerének kiépítésével, a Szerelempark padjainak és műalkotásainak felújításával és a Bihari Múzeum előtti park öntözőrendszerének átalakításával.

 

FORRÁS: HAON.HU