Debrecen – Az új, egységes szerkezetbe foglalt környezethasználati engedély elérhető a kormányhivatal oldalán.
Mint ahogy arról július elején beszámolt a Dehir, a korábban megkapott környezethasználati engedély módosítását kérte a CATL annak érdekében, hogy kisebb területen, csökkentett energiaigény és jóval kevesebb károsanyag-kibocsátás mellett kezdődhessenek meg a kivitelezési munkálatok. Az új, egységes szerkezetbe foglalt környezethasználati engedély elérhető a kormányhivatal oldalán.
13 százalékkal kisebb területen fog megépülni a gyár, valamint az ahhoz kapcsolódó épületek, ugyanis a teljes területigény 277.188 négyzetméterről 240.435 négyzetméterre csökken. Ezek az eredeti tervekhez képest kisebb energiaigénnyel is bírnak majd.
Csökken ezáltal a felhasználni kívánt földgáz mennyisége, így tovább mérséklődik a levegőterhelés is. Az eredeti tervekben szereplő 10 kazánból csak 9 fog üzemelni, 1 tartalékként funkcionál majd. Szintén a debreceni levegő minőségének megőrzését szolgálja, hogy a pontforrások száma 49-ről 45-re fog csökkenni.
A közölt adatok alapján a környezetvédelmi hatóság megállapította, hogy a nitrogén-oxidok, szén-monoxid, PM10, butándiol, elektrolit, kobalt, mangán, hidrogén-fluorid, kén-dioxid, kén-hidrogén és ammónia esetén a csúcsterhelés csökken. Jelentősen csökken az NMP korábban maximálisan számított csúcsterhelési értéke is, 23,6 μg/m3-ről 15,1 μg/m3-re (miközben az uniós szabályozás értelémében a szabadban mérhető, környezeti levegőre vonatkozó határérték 100 μg/m3).
A módosítás révén arra következtethetünk, hogy egyrészt eredményre vezettek a beruházóval folytatott tárgyalások a környezetvédelmi szempontok minél teljesebb körű érvényesítése ügyében, másrészt pedig, hogy a CATL továbbra is keresi azokat az új megoldásokat, amelyek révén még többet tudnak tenni a karbonsemleges működés, a környezet védelme érdekében.
Ahogy a CATL elnöke, Robin Zeng fogalmazott korábban, elengedhetetlen az akkumulátorgyártás szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése, ami az elektromos járművek életciklusa során keletkező szén-dioxid-kibocsátás közel 40 százalékát teszi ki. Cége 2019 óta fokozta erőfeszítéseit az akkumulátorgyártó iparág szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló megoldások elemzésére, keresésére, és célként tűzték ki, hogy a CATL 2025-ig az összes akkumulátorgyártó üzemében, 2035-ig pedig a teljes akkumulátor-értékláncban karbonsemlegességet érjen el.