„Újratervezték az autót mint rendszert”: így látja a debreceni BMW-t Handrás – videóval


Szerző: Dehir.hu



A szakértő szerint az IX3-mal a BMW nem csak azt bizonyította, hogy továbbra is versenyben van az elektromos autózásban, hanem az élre állt. 


Amint arról beszámoltunk, a Müncheni Autószalon előrendezvényén tartották meg a BMW Neue Klasse modellcsalád első tagja, a debreceni gyárban készülő BMW iX3 világpremierjét. A modell sorozatgyártása az év végén kezdődik majd Debrecenben.

„Újratervezték az autót mint rendszert”: így látja a debreceni BMW-t Handrás – videóval

Az autóról elmondta már a véleményét Várkonyi Gábor, az ország egyik legismertebb autóipari szakértő, most pedig Horváth András, Handrás is készített róla videót. Az elektromos autózást a kezdetektől követő szakértőnek az autó formája nem nyerte el a tetszését, a kisebb vesék, melyeket a korábbi Neue Klasse modellek ihlettek, nagyon is. Kiemelte, hogy az iX3-as légellenállási mutatója csupán 0,24, ami egy ekkora autónál egészen kiváló teljesítmény.

Az autó belsejét telitalálatnak, sci-fi szerűnek írta le, külön kitér a Panoráma iDrive kijelzőre, ami a szélvédő alján, testre szabhatóan jeleníti meg a legfontosabb adatokat. Ezzel egyrészt sokkal különlegesebb, menőbb kormányt kaphatott a BMW autója, lévén a kormány mögé nem kellett kijelzőt tenni, másrészt a szélvédő alja közelebb van az úthoz, így a legfontosabb adatokért a sofőrnek kevésbé kell levennie a szemét az útról.

Mint mondja, a dizájn mindig is ízlések és pofonok kérdése volt, de a technika már más.

„A BMW nem csupán egy új modellt fejlesztett, hanem újratervezték az autót mint rendszert” – fogalmaz.

A Neue Klasse elektronikai architektúráját négy nagy teljesítményű számítógép, „szuperagya” adja. Ezek egyike, a „Heart of Joy” a hajtáslánc és a vezetési dinamika irányításáért felel. Ez a nagy teljesítményű vezérlőegység irányítja a hajtást, a fékeket, az energia-visszanyerést és a kormányzás részfunkcióit, és akár tízszer gyorsabban dolgozza fel az információkat, mint a hagyományos vezérlők.

Emellett a szuperagyak négy zónára osztott kábelkötegekből állnak, így 600 méterrel kevesebb kábelre volt szükség, ami jelentősen csökkenti az autó tömegét.

Kiemelte, a fékezések 98 százaléka visszatöltéssel történik, azaz a fékezések 2 százalékában használjuk a féktárcsákat és fékbetéteket.  Az iX3-nak fejlettebb az autópálya asszisztense, fejlettebb a sávtartása, hosszabb ideig levehetjük a kezeinket a kormányról.

A legfontosabbnak az elektromos autóknál a hatótávot, a töltési sebességet és a hatékonyságot nevezi a szakértő.

„Ízlelgessük ezt a 805 kilométeres hatótávolságot egy doboz formájú SUV-vel. Ez nem tréfa dolog, majdnem kétszer annyit tud, mint az első generációs iX3. Nyilván ez autópályán nem ennyi lesz, de ez akkor is brutális dolog, eddig a legjobb elektromos autók tudtak 600 és 700 közti kilométert. Hab a tortán a töltési teljesítmény. A nagyfeszültségű akku 10-ről 80 százalékra 21 perc alatt tölthető fel” – magyarázta. Hozzátéve hogy az az amiben igazán nagyot alkotott a BMW.

Handrás hangsúlyozza azt is, hogy évi 21 ezer kilométer után az autónak már kisebb a karbonlábnyoma, mint egy belső égésű motoros autónál.

A szakértő azzal zárt, hogy

a BMW nem csak megcsinálta, s nem csupán továbbra is versenyben van az elektromos autózásban, hanem az élre állt.

Az iX3-at Európában 2026 tavaszán lehet majd megvenni, s már az árak is ismertek. 

Forrás: dehir.hu