A félelmek eloszlatásáról is beszéltek a szakemberek ezen a debreceni rendezvényen

A város vezetésének deklarált célja, hogy úgy fejlődjön Debrecen, hogy az ne járjon hátrányos következményekkel az itt élő polgárok számára, a Környezeti Ellenőrző Rendszer pedig válaszokat adhat az aggodalmakra. A decemberben rendezett Jövőműhely, Debrecen, a Zöld Őrváros elnevezésű pódiumbeszélgetésen a szakemberek megerősítették: az áttekinthetőség és az információáramlás biztosításával eloszlathatók az esetleges félelmek.

A kormány szándékai szerint Magyarország a közép-európai országokat figyelembe véve a legversenyképesebb beruházásösztönzést hajtja végre. Debrecen kiemelt célpontja lett, főként az autóiparhoz köthető fejlesztéseknek. Számos nemzetközi nagyvállalat döntött arról, hogy a városban építi fel gyárát. Debrecen vezetésének kiemelten fontos, hogy megfelelő megoldásokat, válaszokat adjon azok számára akik aggódnak. Ezt szolgálja a Környezeti Ellenőrző Rendszer is, amiről decemberben tartottak pódiumbeszélgetést szakemberek részvételével.

Papp László polgármester azt hangsúlyozta, hogy Debrecenbe a világ vezető technológiai tudása érkezik, erre büszkének kell lenni, és nyilvánvalóan az ilyen megoldások nem lehetnek környezetszennyezők

– Hiszen ezeket a termékeket, ezeket a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra rendkívül tudatosan figyelő nagyvállalatok használják. Ők sem engedhetik meg maguknak azt, hogy olyan üzemek termékeit vásárolják meg, amelyekre egy olyan billog süthető, hogy ez hihetetlen környezetkárosító hatás után jön létre – mondta Papp László.

A monitoring bizottság a Debreceni Egyetemmel és a város vezetésével a legjobb környezeti minőséget kívánja megteremteni és fenntartani a jövőben. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja azt mondta: a bizonytalanság és az információhiány, valamint a dezinformáció kialakíthat egyfajta félelemet, épp ezéért a monitoring bizottság feladata, hogy átlátható és kellő információkkal lássa el a lakosságot.

– Nem mérlegelni. Elmondani azt, hogy mi hogyan látjuk, miért látjuk úgy. Mindenki tudja, ha valamilyen ismeretlen cél felé halad, akkor bizonytalan, ha egy utazás előtt áll, akkor bizonytalan, izgul. Van egyfajta félsz mindenkiben, ez teljesen természetes emberi tulajdonság. A mi dolgunk az, hogy ezeket az aggályokat eloszlassuk, és erre a Debreceni Egyetem teljes mértékben alkalmas – emelte ki Stündl László dékán.

Levegő-, víz-, talajminőség, biodiverzitás, információtechnológia és jog: ezeken a szakterületeken jött létre a Környezeti Ellenőrző rendszer hat munkacsoportja. Ezzel is szeretnék biztosítani, hogy Debrecen fejlődése ne járjon hátrányos következményekkel a város polgárai számára és egyszerre biztosítsák a fejlődést és a fenntarthatóságot.

FORRÁS:DEHIR.HU