Beszállítói fórumon építhetnek hosszú távú kapcsolatokat multikkal a debreceni kis- és középvállalkozások

Debrecen – Együttműködésük hozzájárulhat a város gazdaságának stabilitásához is – mondta Barcsa Lajos alpolgármester az eseményről előzetesen tartott tájékoztatón.

A debreceni városvezetés és az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ számára kiemelt cél és egyben fontos feladat, hogy támogassa és elősegítse a városban működő vállalkozások közötti piaci kapcsolatok, együttműködések erősítését, annak érdekében, hogy minél több helyi kis- és középvállalkozás tudjon sikeresen
becsatlakozni a vállalatok termelési és szolgáltatási értékláncába, minél többen váljanak beszállítóvá az elektromobilitás, az ipar és az üzleti szolgáltatások területén.

Ennek érdekében november 16-án, csütörtökön 9 és 15 óra között Fókuszban a régió gyártó kis- és középvállalkozásai címmel beszállítói fórumot rendeznek a Kölcsey Központban a város, az EDC Debrecen és az ADMA TranS4MErs program közös szervezésében.

Az eseményről előzetesen tartott tájékoztatón Barcsa Lajos emlékeztetett: az elmúlt években folyamatosan indítottak programokat a kkv-k támogatására. Példának említette, hogy „Magyarországon talán egyedülálló módon” KKV Park építésébe kezdtek, de Business 2030 néven is indítottak oktatási programot a kis- és középvállalkozók számára. Most pedig egy beszállítói fórummal szeretnének segíteni nekik, hogy növekedési, fejlődési lehetőséget biztosítsanak számukra, „ezáltal is erősítve a debreceni gazdaságot”, fogalmazott az alpolgármester.

– Nem titkolt célunk az is, hogy munkahelyeket teremtsünk. Sokszor beszélünk arról, hogy a nagyvállalati szektor munkahelyeket teremt Debrecenben, de ne felejtsük el, hogy a debreceni kis- és középvállalkozások foglalkoztatás tekintetében jelentős szeletet képviselnek Debrecen gazdaságában, és a nagyvállalatok és a helyi beszállítók közötti együttműködés további munkahelyeket teremthet vagy tarthat meg a kis- és középvállalkozóknál.

Barcsa Lajos arról is beszélt, hogy a beszállítói fórum révén amellett, hogy hosszú távú üzleti kapcsolatok alakulhatnak ki, hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, közösséget teremtenek és segítik a kkv-k szakmai fejlődését is.

– A helyi beszállítók és nagyvállalatok közötti együttműködés hozzájárul a város gazdaságának stabilitásához, mivel kevésbé leszünk kiszolgáltatottak a globális piac változásainak, hiszen

olyan helyi együttműködések történhetnek, melyek hosszú távon biztosíthatják Debrecen gazdaságának fejlődését

– emelte ki az alpolgármester.

Az EDC Debrecen ügyvezetője elmondta,  délelőtt szakmai előadások és pódiumbeszélgetések lesznek, melyek fő témája a vállalati digitalizáció, illetve az, hogy milyen alapvető kritériumoknak kell megfelelni, hogy egy nagyobb cég beszállítójává, szolgáltatójává válhasson egy kkv. A kkv-k digitális átállását támogató ADMA TranS4MErs programnak köszönhetően a fórumon a terület szakértői segítik az érdeklődő kkv-k képviselőit az ADMA Scan elvégzésében, amellyel meghatározhatják vállalkozásuk „digitális érettségét”. Emellett az érdeklődő vállalkozások megismerkedhetnek az EDC Debrecen beszállítói programjával, az együttműködés feltételeivel és az abban rejlő lehetőségekkel.

A rendezvény második felében rapid B2B (business to business) bemutatkozó beszélgetésekkel támogatják a helyi és környékbeli vállalkozások közötti üzleti kapcsolatok, beszállítói együttműködések kialakítását, elmélyítését. Tíz helyi nagyvállalat jelenlévő beszerzési vezetőihez, operatív vezetőihez foglalhatnak majd időpontot a meghívott, regisztrált kis- és középvállalkozások képviselői, és 10 perces időkeretben röviden bemutathatják vállalkozásukat, termékeiket, szolgáltatásaikat a potenciális megrendelők részére.

A nagyvállalatok közül többek között képviselteti magát a Schaeffler, a BMW, a Teva, az EcoPro és a Semcorp.

– A cél, hogy az újakat összehozzuk a már régóta itt működő, elsősorban kkv-szektorba tartozó cégekkel és a kapcsolatteremtésben vállaljunk egyfajta híd szerepet. Az EDC keretében ugyanis a már itt lévő és az újonnan érkező nagy cégekkel, illetve a város jelenlegi kkv-szektorával is aktív kapcsolatot tartunk fenn – tette hozzá Pécskay Zoltán.

Petis László, az IL-PE Kft. cégvezetője úgy fogalmazott, sok cég települt az utóbbi időszakban Debrecenbe, és „sok mindenkinek szüksége lesz a helyi cégekre, hogy az itteni technológiát, termékeket, különböző alkatrészeket tudjanak beszállítani”, és ennek a folyamatnak ők is részesei szeretnének lenni.

Rámutatott:

amikor az Audi Győrben 2013-ban elkezdett „az igazi járműgyártással” foglalkozni, négyezerről 13 ezerre növelte dolgozói, és megkétszerezte a beszállítói számát. Most ez zajlik Debrecenben, s míg akkor mindenki azt mondta, hogy Győrben épül a jövő, ez „most már itt épül, Debrecenben”.

Vasvári Zoltán, a DataExpert Kft. ügyvezetője azt tanácsolta a kkv-k számára, hogy döntsék és higgyék el: képesek „Kelet-Közép-Európából, Magyarországról, Debrecenből is világszínvonalon dolgozni”. Ezért nap mint nap tenni kell, de sikerülni fog, ahogyan nekik, és számos más debreceni vállalkozásnak is sikerült már.

Kiemelte: ehhez szükséges a megfelelő szervezetfejlesztés is, és „nagy szerencse”, hogy „Debrecenben is vannak olyan szervezetfejlesztéssel foglalkozó cégek”, melyek támogatását, segítségét lehet kérni.

FORRÁS:DEHIR.HU