Kiderült, mennyi kínai munkavállalóval tervez Debrecenben a CATL

A CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója szerint egy fiatal magyar munkavállaló akár egy teljes karriert a gyár munkatársaként tölthet majd el.

 

A CATL hosszú távra kötelezte el magát Debrecen mellett, célja, hogy jószomszédi viszonyt ápoljon a város és a környező települések lakosaival, aktív és pozitív szerepet vállalva a régió életében – emelte ki Jason Chen a vállalat csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az eseményen elhangzott, hamarosan toborzási kampányt indítanak és számtalan, a társadalmi felelősségvállalást elősegítő törekvésben vesznek majd részt. Példaként a németországi leányvállalatot hozták fel, ahol a helyi kosárlabdacsapat szponzora a CATL, ezen felül pedig megannyi sportrendezvény szervezésében vesznek részt a várossal közösen.

De fontosnak tartják a környezetvédelmet, ezért például szemétszedési akciókban is részt kívánnak venni. Ebben az évben már feltérképezték, mire van igény Debrecenben, ettől függetlenül hatványozottan kérik az együttműködést, a javaslatokat a lakóktól, mert az ő tapasztalataikra, hagyományaikra szeretnének támaszkodni, hangsúlyozta.

2023-ban többek között tartós élelmiszerek adományozása, valamint egy esővízgyűjtő projekt is a vállalat nevéhez köthető. 2024-ben pedig gyermekklinika, valamint gyermekvédelmi intézmények támogatása is a tervek között szerepel, sőt, önkéntes aktivitásban is részt vennének.

– Évtizedekre tervezünk. Óriási beruházást hajtunk végre. Nem egy munkaerő-intenzív összeszerelő üzem leszünk, amit ide-oda lehet telepíteni. Ezért is olyan fontos, hogy a környezetünkre odafigyeljünk.

Szeretnénk szó szerint helyi polgárrá, helyi szereplővé válni – mondta Jason Chen, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a legmodernebb technikát használva egy fiatal debreceni munkavállaló akár egész karrierjét a vállalat kötelékében töltse el.

Nyílt kommunikáció

A sajtótájékoztató során különböző problémafelvetések is szóba kerültek a beruházás kapcsán. A CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, bárhol, ahol megjelentek, megjelennek, minden jogi, hatósági feltételnek megfelel a gyáruk, így most sincs kétsége afelől, hogy ez Debrecenben sem lesz másként.

Bár sokan kritizálják a CATL beruházását, a jövőre veszélyes „méreggyárnak” titulálják, Szilágyi Balázs közügyekért felelős vezető szerint nem akarnak pereskedni, a vállalat a párbeszédre törekszik.

A szürkevíz használata kapcsán felmerülő aggályokkal kapcsolatban elmondta, szakértők bevonásával dolgoznak az ügyön. Megértették azt, hogy az ivóvízre vigyázni kell, ezért arra törekednek, hogy minél kisebb mértékben legyen szüksége erre a vállalatnak, még ha ez többletköltséggel is jár.

Jason Chen hozzátette, a vállalat folyamatosan új technológiákat tanulmányoz, amellyel csökkenthetik a vízigényeket, a vízfogyasztást.

A kínai munkaerővel kapcsolatos kérdésekre is kitértek. Mint elhangzott, a cégnek vannak saját kollégái, akik rövidebb időre érkeznek Magyarországra határozott céllal, határozott idejű kiküldetésre. Ők jelenleg is a CATL dolgozói és a termelés megkezdése idején fognak Kínából érkezni, hogy átadják a know-how-t a debreceni üzemben dolgozóknak.

Hosszabb távon a cég abban gondolkodik, hogy a kínai munkatársak létszáma 100 és 200 fő között lesz, erre a folyamatos kapcsolattartás miatt a cég központjával, valamint a bizalmi feladatok okán van szükség – tudatta Szilágyi Balázs.

Sidló Noémi, a CATL kommunikációs és PR vezetője kifejtette, találkoztak a kínaiak, vagy más ázsiaiak ellen uszító hozzászólásokkal. Céljuk az, hogy jó viszonyt alakítsanak ki és bár többnyire magyar munkavállalókat toboroznak, terveznek olyan társadalmi aktivitásokat, amellyel közelebb hozhatók a kultúrák egymáshoz.

A munkanyelvről is érkezett újságírói kérdés: tudatták, az első időszakban, illetve a jövő évi állásokat tekintve az angol nyelv ismerete valamilyen szinten követelmény, ám ahogyan nő majd a magyar munkatársak száma, el fognak attól tekinteni bizonyos munkakörökben.

Jason Chen elmondta, német és magyar összehasonlításban a hatósági előírások nagyon hasonlóak, bár a belső céges előírásaik az esetek döntő többségében eleve szigorúbbak, mint egyes országok hatósági előírásai (az észak-amerikai gyár során is ugyanazt a sztenderdet fogják alkalmazni). Ettől függetlenül mindenben támogatni fogják a Debrecen Környezeti Ellenőrző Rendszer munkáját, ez alapjában véve már a gyárban dolgozók miatt is kiemelkedően fontos kötelezettségük.

Végezetül arról tájékoztattak, hogy a debreceni gyár a vállalat egésze szempontjából rendkívül fontos, hiszen a globális termelésük 10-20 százalékát jelentheti majd. Így a sikeres, fenntartható működés elengedhetetlen a CATL számára.

FORRÁS: DEHIR.HU